Köszönet az alábbi összefoglalóért Nyeső Anitának

A szociológia kialakulása:

A szociológia megalapítása a francia Auguste Comte és az angol Herbert Spencer nevéhez fűződik.

Auguste Comte (1798-1857) elképzelése szerint az emberiség szellemi fejlődése három szakaszon: a teológiai, a metafizikai és a pozitív stádiumon megy át. Az első szakaszt a vallási elképzelések, a másodikat a filozófiai absztrakciók uralják, míg a harmadik szakaszt az jellemzi, hogy az emberiség lemond az abszolút elvek kutatásáról, és fáradozásait a megfigyelés rohamosan fejlődő területére irányítja.

Herbert Spencer (1820-1903) az evolucionista világszemlélet megteremtője volt, azé a szemléleté, amely Charles Darwin híre művének, A fajok eredetének 1859-es megjelenése után meghódította a művelt közönséget. Spencer a fejlődést, az egyszerűbbtől az összetettebb felé haladást egyetemes törvénynek tekintette, amely természetesen az emberre és az emberi társadalmakra is vonatkozik.

Émile Durkheim (1858-1917) úgy vélte, hogy a társadalmi jelenségek, vagy ahogy ő mondta: társadalmi tények csak más társadalmi tényekkel magyarázhatók. Az egyes társadalmakra jellemző cselekvésmódok, gondolkodásformák, nem az egyénben, hanem a társadalomban gyökereznek, és kényszerítő erővel hatnak az egyénre. Az öngyilkosság című, 1897-ben megjelent könyvében az öngyilkosságok okát a társadalmi normák meggyengülésében, a társadalmi integráció csökkenésében vélte felfedezni.

Németországban a századforduló divatos filozófusai azt hangoztatták, hogy a társadalmi jelenségeket nem lehet tudományos módszerekkel vizsgálni.

Max Weber (1864-1920) A megértő szociológia alapvonalai című művében a szociológiát olyan tudományként definiálta, amely a társadalmi cselekvés értelmező megértésére, a cselekvés menetének és hatásainak oksági magyarázatára törekszik.

Szociológia: a társadalmak felépítésével és működésével, a társadalmakat alkotó egyének, csoportok, szervezetek, intézmények jellemzőivel foglalkozó, empirikus irányultságú tudomány.

A szociológiai kutatás menete:

w A probléma megfogalmazása.

w A szakirodalom áttekintése.

w A fogalmak pontosítása és operacionalizálása.

w A kutatási módszer kiválasztása.

w Az adatfelvétel elvégzése.

w Az adatok feldolgozása és elemzése.

w A következtetések levonása.

Konceptualizálás: az a gondolkodási folyamat, amelynek során pontosan meghatározzuk, hogy az egyes kifejezéseken mit fogunk érteni.

Operacionalizálás: az a folyamat, amelynek során kidolgozzuk azokat a konkrét eljárásokat, műveleteket, melyekkel az elvont fogalmak empirikusan, vagyis tapasztalati úton vizsgálhatók.

Kutatási módszerek:

o megfigyelés

´ külső megfigyelés

´ résztvevő megfigyelés

o kísérlet

o megkérdezés

´ interjú

´ kérdőíves felmérés

o dokumentálás

A kultúra: minden, amit nem a természet, hanem valamely emberi közösség alkotott.

A kultúra alkotórészei: az illető nép

v nyelve (mint az elvont gondolkodás és a kommunikáció eszköze)

v technikája (termelőeszközei, termelési tudása és termékei: élelme, ruházata, lakása, használati tárgyai)

v viselkedésmintái (szokásai, normái, értékei)

v intézményei (családi élete, rokonsági rendszere, törvényei, gazdasági élete, társadalmi rendje, törzsi vagy államszervezete)

v tudása (ismeretei, hiedelmei, vallása, tudománya)

v művészete (mondái, zenéje, dalai, táncai, díszítményei)

A társadalom: olyan emberek önálló csoportja, akik közös területen élnek, közös kultúrával rendelkeznek, és ezt a kultúrát átadják azoknak, akik ebben a csoportban születtek, ill., akiket ide befogadtak.

Ösztön: genetikailag meghatározott, komplex viselkedésminta.

Azok a cselekvések, melyeket az embernél ösztönöseknek szoktunk nevezni, tulajdonképpen nem ösztönök, hanem reflexek, vagyis akaratlanul bekövetkező, egyszerű mozdulatok.

Szocializáció: az a folyamat, amelynek során az egyén elsajátítja valamely társadalmi csoport kultúráját, és képessé válik azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyek felnőtt státuszaiban várnak rá.

Az emberi nyelv többek között abban különbözik minden más, állati kommunikációs rendszertől, hogy benne a jelek és a velük jelölt dolgok közötti kapcsolat konvencionális, vagyis hagyományon alapul.

Az emberi nyelveknek megvan az a képességük is, hogy ilyesmiről beszéljünk, ami nincs a közvetlen környezetünkben.

Adaptáció: az a folyamat, amely által egy élőlény olyan fiziológiai tulajdonságokat, viselkedésmódokat vagy eszközöket fejleszt ki, amelyek lehetővé teszik számára, hogy életben maradjon, és utódokat hozzon létre. (alkalmazkodás).

Társadalmi szokás (v. szokás): olyan viselkedésminta, amely valamely közösségben elterjedt, és megmondja, hogy az illető társadalomban vagy társadalmi csoportban bizonyos dolgokat hogyan kell csinálni.

Norma: olyan szabály, amely kimondja, hogy bizonyos helyzetekben vagy bizonyos dolgokkal kapcsolatban hogyan kell viselkednünk, cselekednünk vagy gondolkodnunk.

A normák betartását, érvényesülését a társadalmak kétféle eszközzel: büntetéssel és jutalmazással kívánják elérni.

Tabuk: azok a normák, amelyek az ún. primitív társadalmakban bizonyos viselkedésmódokat szigorúan tiltanak.

Attitűd: az értékek, közösen elfogadott elképzelések, eszmék arról, hogy valamely társadalomban mi helyes és mi helytelen, mi hasznos és mi haszontalan, mi számít igaznak és mi hamisnak, mit tekintenek szépnek és mit csúnyának.

Kulturális univerzáliák (kulturális egyetemességek): minden vagy majdnem minden kultúrában előforduló jegyek.

Etnocentrizmus: arra való hajlam, beállítottság, hogy egy másik kultúra szokásait, értékeit, meggyőződéseit a saját kultúránk szemszögéből ítéljük meg.

A kulturális relativizmus szerint a különböző társadalmak szokásai még azokat a viselkedésfajtákat és hiedelmeket is helyessé, igazolttá, elfogadottá tehetik, amelyek a mi számunkra bizarrnak, ésszerűtlennek vagy kegyetlennek tűnnek.

Szubkultúra: a többségi, domináns kultúrát fő vonalaiban elfogadó és követő, de attól bizonyos vonatkozásban eltérő kultúra.

Több kultúrának egy országon, egy társadalmon belüli együttélését nevezik kulturális pluralizmusnak, az ilyen társadalmakat pedig multikulturális társadalmaknak.

Ifjúsági szubkultúra: az életkori sajátosságokon alapuló kultúra.

Deviáns kultúra: a megszokottól eltérő és széles körben helytelenített viselkedésen vagy meggyőződésen alapuló szubkultúra.

Az öt fő társadalom típus:

? Gyűjtögető és vadászó társadalmak:

Zsákmányoló életmódot folytattak. E társadalmak egyik jellemző vonása, hogy évszakonként vándorol, követi a csapadék és a hőmérséklet változását, az állatok mozgását, a növények és a gyümölcsök előfordulását. Ezek a csoportok rendszerint kis létszámúak, többnyire 50 főnél kevesebb tagot számlálnak. Minimális a hierarchia.

Hordák: olyan csoportok,, amelyek mindig a környezet erőforrásaihoz igazítják a méretüket.

Háziasítás (domesztikálás): az a felfedezés, hogy a begyűjtött és elvetett magvak kikelnek és kellő gondozás mellett érett növénnyé fejlődnek, ill. hogy bizonyos állatok befoghatók és az emberi környezethez hozzászoktathatók.

? Kertművelő társadalmak:

Ezekben a társadalmakban a főnökök és a törzsi vezetők már nagyobb hatalommal rendelkeznek. Rendszeresebbé válnak a települések és az egyes társadalmak közötti kereskedelmi és politikai kapcsolatok is.

? Pásztorkodó társadalmak:

Nyájaik a természetben előforduló takarmányon élnek, és mindig oda kell vinni őket, ahol elegendő élelem és víz található számukra. Az állattartó társadalmak népessége több tíz- vagy több százezer főt is kitehet.

? Mezőgazdasági társadalmak:

Azok a társadalmak, amelyekben állat által húzott ekével művelik meg a földet és gondoskodnak a föld termőerejének megőrzéséről. (agrártársadalmaknak is nevezik)

Tradicionális (hagyományos) államok: Élén valamilyen uralkodó család áll, többnyire erős katonasággal, bürokráciával és papsággal, amelyek szervezik, ellenőrzik és integrálják az uralmuk alá eső területeket.

? Ipari társadalmak:

Az iparosodott társadalmakban a munkák egyre nagyobb részét az emberek olyan gépekkel végeztetik, melyeket új energiaforrásokkal: a vízgőz, a gázrobbanás vagy az elektromosság erejével működtetnek.

Ipari társadalmak: az áruk és a szolgáltatások gépesített előállításán, a termelés hatékony megszervezésén és a tudományos és technikai ismeretek alkalmazásán alapulnak.

Ipari forradalom: az iparszerű termelésre való áttérés. Angliában kezdődött a 18. század második felében a gőzgép megjelenésével.

Posztindusztriális társadalom Daniel Bell szerint: ezt a társadalmat az jellemzi, hogy az egyre bonyolultabb és automatikusabb termelő gépek átveszik a képzetlen munkaerő nagy részének a feladatát, és az emberek többsége az ún. szolgáltató foglalkozásokban fog dolgozni.

Szocializáció: a társadalmi lénnyé válás folyamata, személyek közti interakción alapuló tanulási folyamat, melynek révén elsajátítjuk a társadalmi együttélés szabályait, kialakítjuk céljainkat, törekvéseinket, és megteremtjük önazonosságukat.

A szocializáció fő funkciói:

} Alapvető szabályokat vés az egyénbe.

} Törekvéseket sugall.

} Identitást nyújt az egyén számára.

A szocializáció biológiai alapjai:

´ az ösztönök hiánya

´ a gyermeki függőség hosszú ideje

´ a tanulásra való képesség

´ a nyelvi kommunikációra való képesség

A társadalmi tanulás módjai:

o Kondicionálás:

A megerősítés-kioltás mechanizmusainak érvényesítése támogatással és tiltással, jutalmazással és büntetéssel.

o Modellkövetés:

Valamely csodált, szeretett vagy félt személy modelljének követése lehet utánzás, ami a modell külső jegyeinek átvételét, vagy azonosulás (identifikáció), amely a modell általánosított értelmének és értékének elsajátítását jelenti.

A modellkövetés elvei:

- Megerősítés elmélet: az egyén azért választ modellül egy bizonyos személyt, mert az gyakran jutalmazza őt, mint tanulót.

- Másodlagos megerősítés elmélete: a távol lévő személy felidézése okoz a modellkövető számára örömet.

- Státuszirigység: az egyén azért választ modellül egy bizonyos személyt, mert az gyakran részesül jutalomban, amit áttételesen ő is átél.

o Identitás-felvevés (internalizáció):

Átvesszük és bensőkké váltjuk környezetünk tudását és mintáit.

Interiorizáció: során a tanulás nem egyirányú, hanem a visszacsatolások révén duális vagy bonyolultabb rendszereket megújító folyamat.

Közvetítő ágensek a szocializáció folyamatában:

A közvetítő ágensek: közvetítő rendszerek. Ezek részben személyes természetűek, részben történelmileg kidolgozott ún. tárgyi formát öltött közvetítő rendszerek: objektivációs rendszerek. Ide tartozik mindenekelőtt a nyelv.

A gyermek csak a személyi relációk által közvetítve sajátítja el az ezek használatához szükséges emberi képességeket, s interiorizálja a bennük rögzült társadalmi tapasztalatot.

Az anya-gyermek kapcsolat:

Az első, és a korai gyermekkorban a legfontosabb ,,közvetítő ágens" az anya vagy anya-helyettes, és az első létfontosságú személyi reláció: az anya és gyermek közötti viszony.

Az anyának az a szerepe, hogy bevezeti kicsinyét a mindennapi élet szokásrendjébe.

A család-gyermek kapcsolat:

A szocializáció folyamatában a másik fontos személyes közvetítő ágens a család.

Típusai:

w Személyorientációjú és pozicionális családok:

A személyorientációjú családokat nyílt kommunikációs rendszer jellemzi, ahol a döntések megvitatásának határait az egyén pszichológiai tulajdonságai, nem pedig formális státusza szabja meg.

A pozicionális családokban az ítélkezés és döntéshozatal folyamatában való részvétel inkább a családtag státuszának, mint egyéni tulajdonságainak függvénye.

w Elnyomó és résztvevő szocializáció:

Az elnyomó szocializáció a gyermek engedelmességét veszi célba, a résztvevő szocializáció viszont a gyermek részvételét igyekszik elérni.

A résztvevő szocializáció megadja a gyereknek a szabadságot, hogy maga próbálja ki a dolgokat, saját fogalmai szerint fedezze fel a világot.

A represszív szocializáció az engedelmességet, az autoritás tekintélyét és a külső kontrollt hangsúlyozza.

A szocializáció két típusának főbb jellemzői:

} elnyomó szocializáció:

´ a rossz magatartás büntetése

´ anyagi jutalmak és büntetések

´ a gyermek engedelmessége

´ nem verbális kommunikáció

´ parancsszerű kommunikáció

´ szülőközpontú szocializáció

´ a gyermek felfogja a szülők kívánságát

´ a család mint szignifikáns másik

} résztvevő szocializáció:

´ a jó magatartás jutalmazása

´ szimbolikus jutalmak és büntetések

´ a gyermek önállósága

´ verbális kommunikáció

´ interakciószerű kommunikáció

´ gyermekközpontú szocializáció

´ a szülők felfogják a gyermek igényeit

´ a család mint generalizált másik

Kortárscsoport: a hasonló korú gyerekek közössége. A kortárs csoporton belüli kapcsolatokat mindenekelőtt az különbözteti meg a családon belüliektől, hogy azok egyenrangú felek közötti viszonyok, és ,,demokratikusabbak", mint a szülő-gyermek kapcsolat.

A nyelv és a szokásrendszer:

A szokásrendszer közvetlenebb kapcsolatban áll az egyén konform magatartásával, a nyelv viszont a fennálló normákkal szemben tudatosan megfogalmazódó kritikai attitűd kialakításának fontos eszköze.

Folyamatos szocializáció: a felnőtt személyiség fokozatos és részleges változása.

Reszocializáció: alapvetőbb, gyorsabb változást jelöl. Ilyen típusú változás leggyakrabban az un. totális intézményekben - elmegyógyintézetekben, börtönökben, katonai alakulatoknál - vallási közösségekben, politikai csoportosulásokban valósul meg.

Konform viselkedés: a társadalmi normákat elfogadó, a mások által kívánatosnak tartott mintákat követő viselkedés.

Deviáns viselkedés: a normák megszegése, a társadalom többsége által elfogadott elvárásoktól való eltérés.

A szociológia azokat a deviáns viselkedésformákat vizsgálja, amelyek a világ legtöbb országában a társadalom többsége által elfogadott normát sértenek: az öngyilkosságot, az alkoholizmust, a bűnözést valamint a mentális betegségeket.

A deviáns viselkedés társadalmi okai:

A társadalmi integráció hiánya, vagy alacsony foka az öngyilkosság gyakoribbá válásához vezet, míg a kellően integrált közösségekben alacsonyabb az öngyilkosok száma.

Az anómia Durkheim szerint: az az állapot, amelyben a társadalom integráltságának foka alacsony, a régi normák, értékek ereje meggyengül.

Az a nómia Robert K. Merton szerint: ha a társadalom által elfogadott, és kívánatosnak tartott értékeket, célokat a társadalom tagjainak egy része nem képes megengedett eszközökkel elérni.

A kívánatos célok és a célok elérésére szolgáló megengedett eszközök közti harmónia hiánya feszültségek kialakulásához vezet, amelyből Merton szerint négyféle kiút lehetséges:

? Újítás: a feszültségcsökkentésnek az a módja, amikor az egyén elfogadja a társadalom által kitűzött célokat, és nem megengedett eszközökkel próbálja elérni őket.

? Visszahúzódási reakció: az egyén elutasítja mind a legitim célokat, mind a legitim eszközöket. Megnyilvánulása az öngyilkosság, az alkoholizmus, a kábítószer fogyasztás.

? Ritualizmus: az egyén már nem ismeri el a társadalmilag elfogadott célok értékét, de a megengedett eszközöket rutinszerűen alkalmazza. Például: munkamánia.

? Lázadás: az egyén elutasítja a társadalom által felkínált célokat és eszközöket, de új célokat tűz maga elé, amelyeket újfajta eszközökkel kíván elérni. Ilyen minden forradalmi cselekedet és megújulási mozgalom.

A deviáns viselkedés kialakulásának szociálpszichológiai magyarázatai:

A szocializáció kétféle értelemben is hozzájárulhat az egyén deviánssá válásához. Egyrészt azáltal, hogy a személyiségfejlődés folyamatában gyermekkorban fellépő rendellenességek felnőtt korban a személyiség működésének zavaraihoz vezethetnek, másrészt úgy, hogy a társadalmi tanulási folyamatban az egyén normaszegő viselkedésmintákat sajátít el.

Minősítési vagy stigmatizációs elmélet: az egyén nem attól válik deviánssá, hogy normaszegő módon viselkedik, hanem attól, hogy a környezete őt deviánsnak minősíti, és ennek megfelelően viszonyul hozzá.

Deviáns karrier: a kirekesztést követően végbemenő folyamat.

Deviáns viselkedésformák Magyarországon:

v Bűnözés:

A bűnelkövetés gyakoriságát legtöbbször az ismertté vált bűncselekmények és az elitéltek számával szokták jellemezni. A bűnözés elsősorban a fiatal férfiak devianciája, és az elkövetők és az elitéltek száma a leghátrányosabb helyzetű rétegekben a legmagasabb.

v Öngyilkosság:

Magyarországon minden ötödik öngyilkossági kísérlet végződik halállal. Minél alacsonyabb státuszú, rosszabb társadalmi helyzetű csoportot vizsgálunk, annál nagyobb öngyilkossági gyakorisági mutatókat kapunk.

v Alkoholizmus és drogfogyasztás:

Az alkoholfogyasztás elsősorban a férfiakra jellemző deviancia. A drogfogyasztó fiatalok nagyszámban kerülnek ki olyan családokból, ahol a szülők elváltak.

v Lelki betegségek:

A lelki betegségek főképpen a nőket súlytják.

A deviáns viselkedés okai Magyarországon:

Az öngyilkosság, alkoholizmus és más devianciák magas száma nagy valószínűséggel összefügg azzal, hogy a társadalom széles rétegei számára nem elérhetőek az általánosan elfogadott és kívánatosnak tartott célok.

Társadalmi csoport:

Kiscsoport: közvetlen személyes együttműködésen alapuló, tartós, többé-kevésbé szilárdan strukturált alakzatok, személyközi (interperszonális) együttesek. Ez 20-25 fő. Ilyen csoportméreten belül vagyunk képesek egymást a maga egyediségében észlelni, és a csoporton belül személyre szabott kommunikációt folytatni.

Elsődleges csoport: az emberek olyan kisközössége, amelyet szoros érzelmi szálak fűznek össze, és amely a szocializáció szempontjából meghatározó jelentőségű, mint például a család és a baráti közösség.

Másodlagos csoport: tagjainak kapcsolata általában személytelen, rendszerint konkrét gyakorlati célok érdekében alakulnak.

Csoport: egy vagy több azonos karakterisztikummal rendelkező egyén véges számú halmaza. Ilyenek például a társadalmi osztályok, rétegek, generációs és nemi csoportok, etnikai közösségek.

Kategoriális csoport: a csoporttagok által hordott közös ismérvre utal, melyek következtében a társadalmi nagycsoportok a társadalmi szerkezet eltérő pozíciói mentén helyezkednek el.

Sokaság: olyan emberek, akik ugyanabban az időben ugyanazon a helyen tartózkodnak, de más kapcsolat nem köti össze őket. Ilyen a buszra várakozók csoportja vagy egy színház nézőközönsége.

A csoporton belül zajló folyamatok három fázisa:

- csoportelőzmények (input)

- csoportfolyamatok

- csoport-utótörténet vagy csoportkövetkezmények (output)

A csoportfolyamatok természetét befolyásoló tényezők:

o a csoportba tömörült tagok személyes jellemzői

o a csoportalakulást meghatározó külső, társadalmi tényezők

o a halmazszerű együttesség társadalmi kerete, a születő csoport társadalmi integrálódási módjának jellemzői

A csoportszerűség legelemibb szintje a társas halmaz. Jellemzője a strukturálatlanság, viselkedése nem prognosztizálható. Nem minden társas halmaz lesz csoport.

A csoportképződés legalapvetőbb mozgatója a társulási indíték, társas ösztön, melyhez a szocializáció során elsajátított mintáknak kell társulni.

A társulási késztetés felerősödik a következőkben:

w stresszhelyzet

w értékelési helyzet, amikor nézeteink helytállóságában megrendülünk

w az egyén társadalmi integráltságának hiánya

w közös érdek

A csoport utótörténete: azt mérlegeli, hogy a szóban forgó csoportnak milyen produktumai vannak.

A csoport szerkezete meglehetősen összetett, többrétű képződmény: egymásra rétegződő, egymással szervesen összefüggő strukturális dimenziókban írható le.

E dimenziók leggyakrabban az affektív (érzelmi), a kommunikációs, a szerep, a presztízs és a hatalmi szerkezet.

Az érzelmi és a kommunikációs struktúra:

Az affektív és kommunikációs szerkezet leírásának széles körben alkalmazott módszere a szociometria.

A szerepstruktúra:

A társadalmi szerepeket valamilyen pozícióhoz kötődő elvárások nyalábjai alkotják. Két legfontosabb tulajdonságuk anticipáló természetük és normatív jellegük. A szerepek anticipáló jellege azért fontos, mert vezérli az egyén viselkedését, előrejelzi a másik személy attitűdjét, beállítódását. A szerepek normatív jellege segít beilleszteni saját viselkedésünket a társadalomba. Az elvárások jó része kötelező jellegű, ha nem vesszük őket figyelembe, a csoport szankcionálja viselkedésünket.

A szerepelvárásokat a következmények súlyossága szempontjából Ralph Dahrendorf az alábbi csoportokba sorolja:

v Kann-típusú elvárások: az illem és jómodor szabályai, megszegésük csak csekély szankcióval jár.

v Soll-típusú elvárások: megszegése kiközösítést, elkerülést, deviáns megbélyegzést von maga után.

v Muss-típusú elvárások: semmibevétele büntetőjogi felelősségre vonást eredményez.

Konvencionális szerepek: a struktúra jelöli ki számunkra.

Személyiségből fakadó (interperszonális) szerepek: az egyén jellegzetességeit emelik ki.

Velünk született szerepek: születésünk által meghatározott.

Szerzett szerepek: mi magunk választjuk.

Pervazív szerepek: az egyén minden más szerepére hatnak, valamiképpen módosítva azt.

Családi szerepek: a rokonsági hálózatban betöltött státuszhoz kötődnek.

Foglalkozási szerepek: a munkavégzés színtereihez, különböző szervezetek pozícióira vonatkoznak.

Szituációs szerepek: rövid ideig tartó helyzetekre jellemzőek, és főleg a modern társadalmakban fordulnak elő nagy számban.

Az intim szféra szerepei: a magánélet bizonyos területeit fedik le. Ilyen például az ismerős, a barát, a szerető szerepe.

Szerepfeszültség: egy adott szerepen belül is sokféle - időnként egymásnak ellentmondó - elvárást fogalmaznak meg a szereppartnerek.

Szerepszegmensek: a szereppartnerekhez kötődő elvárások halmazai.

A presztízs- és a hatalmi struktúra:

Hatalom: olyan eszközök birtoklása, melyekkel mások viselkedését szabályozni, befolyásolni tudjuk.

A szociálpszichológiai értelemben használt hatalom formái:

? Jutalmazó és büntető hatalom: a szankcionálás eszközeinek birtoklása jellemzi.

? Kompetencián alapuló hatalom: a szükséges információk és képességek birtoklása jellemzi.

? Azonosulási hatalom: a hatalom az engedelmeskedő fél személyes azonosulási késztetésből ered.

? Legitim hatalom: meghatározott normák, szabályok elfogadásán alapul.

Csoporthatalom: annak a nyomásnak a mértéke, amelyet a csoport gyakorolhat tagjaira a normák, hagyományok, értékek betartása érdekében.

Társas növekmény: szociális facilitációs hatás következménye.

Személyközi viszonyok: leírását célzó elméletek az identitás kialakulásának, a társadalom által felkínált szerepek, értékek, normák internalizációjának folyamatait elemzik.

Társas kölcsönhatás: azok az események, folyamatok, amelyek az interakcióban résztvevő egyének érzés- és gondolatvilágában, viselkedésében végbemennek akkor, ha mások jelenlétének tudatában vannak.

Prezentáció: amikor mások számára megmutatkozunk, a magunkról kialakított képet észrevétlenül kontrolláljuk. Célja: bizonyos előnyök elérése az interakció folyamatában.

Homlokzat: énünk mások által látható oldala.

Prezentációs stratégiák Csepeli György szerint:

° Az ellentétes motivációk eltitkolása.

° A hibák eltitkolása.

° A folyamat eltitkolása és a végeredmény bemutatása.

° A ,,szép" oldalak kidomborítása.

° Az adott interakcióban fontosnak vélt értékek hangsúlyozása.

° Az önzetlenség látszata.

A másik személy észlelése:

Az észlelés kölcsönössége: észleletünket erősen befolyásolja a másik emberhez fűződő viszonyunk.

Észleletünk a valóságról merev, leszűkítő és csonkoló. Az észlelés kezdeti fázisában rendszerint rögzítünk egy képet, amit az új információk hatására nem, vagy csak nehezen változtatunk meg.

Oktulajdonítás: motívumok, célok, szándékok, vágyak, szükségletek kivetítése mások viselkedése mögé, amely szándékok, célok, vágyak többnyire saját szándékaink, céljaink, vágyaink.

Az ítéletalkotás szabályszerűségei:

Elütés elve: minél inkább elüt valakinek a viselkedése a tagsági kategorizáció alapján elvárttól, annál inkább következtethetünk a személyiségére.

Alternativitás elve: minél több lehetőség közül választ az egyén, vagyis minél tágabb az a tér, amelyben mozoghat, annál többet mondhatunk az egyénről.

Involváció elve: erősebb késztetést érzünk arra, hogy az illetőről ítéletet alkossunk akkor, ha a másik személy viselkedése bennünket is érint.

A személyekre vonatkozó ítéletek alkotásakor leggyakrabban elkövetett hibák: a személyi ok tulajdonítása, a beskatulyázás, valamint a projekció.

Személyi okot tulajdonítunk minden történésnek függetlenül attól, hogy annak bekövetkezte ténylegesen visszavezethető-e emberi cselekvésre.

A beskatulyázás során bizonyos jellemzők alapján tipizáljuk az egyéneket, és a típusnak megfelelő tulajdonságokkal ruházzuk fel.

A projekció: mások viselkedése mögött olyan szándékokat, szükségleteket vélünk felfedezni, amelyek saját elfojtott szándékaink, szükségleteink.

Személyközi kapcsolat: az emberek endogén okok folytán érintkeznek egymással.

Magyarázat a rokon- és ellenszenvi kapcsolatok kialakulására:

Homogenitás elve: azokat az embertársainkat kedveljük, akik olyanok, amilyenek mi magunk vagyunk, vagyis ,,hasonló a hasonlót vonzza".

Komplementaritás elve: azt az embert kedveljük, aki más, mint amilyenek mi vagyunk, akiben megleljük azokat a képességeket, tulajdonságokat, amelyek belőlünk hiányoznak.

Csereelmélet: azokat szeretjük, akiktől a legkisebb költség mellett a legnagyobb nyereséget várhatjuk.

Kognitív disszonancia: az ember nehezen viseli el az egymásnak ellentmondó tudattartalmakat.

Mélylélektani magyarázatok: a felnőtt személyiség a legfontosabb barátságokban, szerelmekben a kapcsolatképzés gyermekkori mintáit reprodukálja, amelyek a korai szocializáció szakaszában épültek be a személyiségbe.

Sztereotípiák: különböző társadalmi nagycsoportra vonatkozó megállapítások, amelyek egy-egy csoport vonatkozásában nagyfokú közmegegyezésen alapulnak, és időben meglehetősen szívósan fennállnak.

A sztereotípia feladatai:

Igazolni képes egy-egy csoport kategorikus elutasítását, és ily módon a csoportközi viszonyokban fennálló egyenlőtlenségek igazolására, leleplezésére szolgál.

Válogatás vagy kivetítés révén fenntartja az észlelés és a gondolkodás egyszerűségét, kielégíti a gyors tájékozódás, felszínes, de könnyű eligazodás igényét.

A csoport tagjai a sztereotípiák segítségével ,,félszóból" is megértik egymást, s ezáltal kommunikációjukat az ismerősség, otthonosság, bennfentesség jellemzi.

Kategorizáció: a megismerés egyik legalapvetőbb eljárása, melynek révén a jelenségeket osztályozzuk, rendszerezzük aszerint, hogy bizonyos jegyek előfordulnak-e bennük, vagy sem.

Kategoriális észlelés: hiányos ismereteinket a kategóriákra vonatkozó tudásunkkal egészítjük ki.

Az előítélet:

Előzetes ítéleteink csak akkor válnak előítéletté, ha az újonnan feltárt ismeretek nem képesek változtatni rajtuk.

A tekintélyelvű személyiség: jellemzői a merev, konvencionális gondolkodás, tekintélytisztelet nála magasabb pozíciót betöltő egyének iránt, és gyanakvás, megtorlásra való hajlandóság a gyengébbek felé.

Frusztráció: ha az ember saját tudatos életének keretein belül nem tud szembenézni a konfliktusokkal, és képtelen arra, hogy azokat megoldja. A feszültségeket elfojtva azok kikerülnek a tudatából, és megmarad a kudarc, s a vele együtt járó bizonytalanságérzés.

A hirtelen társadalmi változás, a mobilitás növekedése által a társadalom különböző rétegeinek, osztályainak helyzete bizonytalanná válik.

Hozzájárul az előítéletesség felerősödéséhez a különböző társadalmi csoportok közötti kommunikáció hiánya és a kialakuló tévképzetek is.

A társadalom heterogenitása, a kisebbségi csoportok mérete és sűrűsége, valamint a bevándorlás üteme szintén befolyásolja az előítéletességet a társadalomban.

Az előítélet a tudat egy állapota, a diszkrimináció azonban a tényleges viselkedés.

Diszkrimináció: olyan cselekedetre utal, mely helytelenül minősít vagy kezel bizonyos embereket csoporttagságuk alapján.

Család: olyan társadalmi rendszer, ahol a családi kapcsolatok, a családtagok interakciói nem esetlegesek, hanem összefüggnek egymással és a családtagok egymáshoz való viszonyából vezethetők le.

Talcott Parsons szerint a férfiak instrumentális, a nők expresszív szerepet töltenek be. Az instrumentális szerep alapvetően technikai jellegű feladatokat jelent: ítélkezés, döntés, végrehajtás. Az expresszív a támogató, összhangteremtő, feszültségoldó feladat.

A család funkciói:

w A család reprodukciós funkciója. A reprodukció a társadalom utánpótlását, biológiai újratermelődését biztosítja.

w Gazdasági és fogyasztási funkció.

w Szocializáció.

w A felnőttek pszichés védelme. A család erős érzelmi köteléket jelent tagjai között.

Családformák, háztartás:

Nukleáris vagy kiscsalád: a szülők és közvetlen leszármazottaik együttélését jelenti.

Kiterjesztett vagy nagycsalád: a rokonok több mint két generációja él együtt közös háztartásban.

Hiányos vagy csonka család: az egyik szülő nem él együtt a kiscsaláddal.

Zárt család: az olyan családok, amelyek kevés külső kapcsolattal rendelkeznek, társadalmi kapcsolataik szűkek.

Nyitott család: sok külső kapcsolattal rendelkezik.

Háztartás: együtt lakó, együtt fogyasztó, a megélhetési költségeket közösen viselő emberek csoportja, akik általában, de nem feltétlenül rokonok.

Háztartástípusok:

o Nukleáris családi háztartás: egyetlen nukleáris család tagjai élnek együtt.

o Kiterjesztett családi háztartás: egy nukleáris család tagjain kívül más, a családmaghoz közvetlenül nem tartozó rokonok élnek együtt.

o Több családmagból álló háztartások, ahol több családmag, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával élnek együtt.

o Olyan háztartás, amelynek tagjai közül senki sem tartozik ugyanazon családmaghoz, például két egyedülálló nem házas unokatestvér együttélése egy háztartásban.

o Egyszemélyes háztartás.

A háztartásokhoz tartozhatnak továbbá szolgák, cselédek és más lakók is.

Házasságkötés: az az aktus, amellyel felnőttek egymással házastársi-családi kapcsolatot létesítenek. Házasságon általában magát a kapcsolatot értjük, annak egész folyamatát a létesítéstől a megszűnésig.

Élettársi kapcsolat: jogi cselekmény nélküli tartós együttélés.

Házasságtípusok:

v Monogám házasság: egy férfi és egy nő házas együttélése.

v Poligám házasság: ahol egy férfinak vagy nőnek több házastársa van.

° Poliandria: egy nőnek több férje van.

° Poligínia: egy férfinek több felesége van.

° Csoportházasság: több férfi és több nő él együtt közösen házas kapcsolatban.

v Endogámia: a csoporton (törzs, klán, falu) belülivel kötött házasság.

v Exogámia: a csoporton kívülivel kötött házasság.

v Homogámia: az a házasságkötés, ami egy adott társadalmi osztályon, rétegen, etnikumon, vallási felekezeten belül történik.

v Heterogámia: amikor a vőlegény és a menyasszony más-más csoport tagja.

Vérfertőzés: a vérrokonok tiltott házassága és/vagy tiltott szexuális kapcsolata.

Válás: a házasság felbontása, a házastársak különválása.

Nyers válási arányszám: az ezer lakosra jutó válások száma.

Bántalmazás a családban:

Megrontás: olyan nemi aktus, amelyet felnőttek kezdeményeznek a törvényes kornál fiatalabb gyermekkel.

Vérfertőzés: közeli rokonok közötti szexuális kapcsolat, amikor felnőttek csecsemőt, gyermeket használnak szexuális céllal.

A bántalmazások nem feltétlenül szexuális jellegűek, és nem mindig gyermekek ellen irányulnak.

Asszonyverés.

A gyermekek családon belüli fizikai bántalmazása.