Köszönet Nyeső Anitának az alábbi tételek kidolgozásáért

 

Makroökonómia 1. tétel

 

A közgazdaságtan definíciója. A közgazdaságtan módszertana. A gazdaságszervezés problémái. A társadalom termelési lehetőségeinek határa. Csökkenő hozadék törvénye, növekvő relatív költségek törvénye.

 

A közgazdaságtan definíciója:

A közgazdaságtan annak tanulmányozásával foglalkozik, hogy az emberek és a társadalom miként vá-lasztják meg a szűkösen rendelkezésre álló, alternatív módon felhasználható erőforrások alkalmazását an-nak érdekében, hogy különböző árukat termeljenek, és hogy elosszák őket a társadalom különböző tagjai és csoportjai között a folyó vagy a jövőbeli fogyasztás céljára.

 

A közgazdaságtan módszertana:

A közgazdaságtan, a társadalommal és az emberi magatartással foglalkozó más tudományokhoz – a pszi-chológiához, a szociológiához, a történettudományokhoz – hasonlóan a logika és a geometria deduktív, ill. a statisztikai és az empirikus következtetés induktív módszereit használja.

Mivel a közgazdász nem alkalmazhatja a fizikus ellenőrzött kísérleteit, alapvető módszertani problémák-kal kerül szembe, amelyeket meg kell oldania: meg kell próbálnia, hogy elválassza a leírást az értékítélet-től; el kell kerülnie a post hoc típusú téves következtetést és az összetétel hamisságát; tudatában kell len-nie a megfigyelésben és az elméletben kiiktathatatlanul jelen lévő szubjektivitásnak.

A világos gondolkodáshoz vezető legbiztosabb utat az elemzés, a hipotézis-felállítás, a tényekkel való egybevetés és a szintézis tudományos módszere kínálja.

Ellenőrzött kísérlet: akkor zajlik le, ha a vizsgálandó tényezőn kívül minden egyéb változatlan marad.

Post hoc típusú téves következtetés: az a tény, hogy A eseményt B esemény előtt észleljük, nem bizonyít-ja, hogy A esemény okozta B eseményt. Ha „az esemény után”-t gondolatmenetünkben azonosítjuk „az esemény miatt”-tal, akkor, a post hoc típusú téves következtetés hibájába esünk.

Összetétel hamissága: amikor arról, ami egy részre vonatkozóan igaz, pusztán ezen az alapon azt hisszük, hogy szükségképpen az egészre vonatkozóan is igaz.

 

A gazdaságszervezés problémái:

Minden gazdaságnak valamilyen módon meg kell oldania három alapvető fontosságú gazdasági problé-mát:

·       Mit és milyen mennyiségben termeljen az összes lehetséges jószág és szolgáltatás közül?

·       Hogyan használja fel a javak előállítására a gazdasági erőforrásokat?

·       Kinek a számára termelje a javakat, azaz milyen legyen a fogyasztás megoszlása a különböző egyé-nek és osztályok között?

A különböző társadalmak különbözőképpen közelítik meg a problémákat: a szokás és az ösztön alapján, tervutasítás és központi irányítás útján; és az árak és piacok útján.

Alapvető probléma, hogy korlátozott erőforrások és technológia mellett az életszínvonal is korlátozott. A gazdasági javak szűkösek, nem szabadok, a társadalomnak választania kell közöttük, mert nem minden igényt és kívánságot lehet kielégíteni.

 

A társadalom termelési lehetőségeinek határa:

Egy olyan gazdaságnak, amelyet a teljes foglalkoztatottság jellemez, egy bizonyos jószág előállítása fejé-ben mindig szükségszerűen le kell mondania egy másik jószág termelésének egy bizonyos hányadáról. A helyettesítés az élet alaptörvénye egy olyan gazdaságban, amelyet a teljes foglalkoztatottság jellemez.

A termelési lehetőségek határa (PPF) a társadalom választási lehetőségeit ábrázolja. Azokat a maximális termelési mennyiségeket tünteti fel, amelyekre a gazdaság szert tehet, technológiai ismeretei és a rendel-kezésre álló termelési tényezők révén.

 

u = az erőforrásokat nem használják ki

i = elérhetetlen

 

 

A termelési lehetőségek határa

 

A hatékony gazdaság a termelési lehetőségek határán van.

A termelési tényezők bővülésével, vagy a fejlődő technológiai ismeretekkel minden termékből és szolgál-tatásból többet lehet előállítani, s a PPF ezáltal kifelé tolódik.

 

Csökkenő hozadék törvénye:

Egy inputtényező egységnyi növelésével nyerhető kibocsátás-növekmény egyre csökken, ha a többi input mennyisége rögzített.

Egy bizonyos pont elérése után, ha egy változó ráfordításból egyenlő nagyságú többletadagokat adunk hozzá egy változatlan ráfordításhoz, akkor a többletkibocsátás mennyisége vissza fog esni.

 

A növekvő relatív költségek törvénye:

Akkor érvényesül, amikor a társadalomnak ahhoz, hogy az egyik jószágból egyenlő nagyságú többlet-mennyiségekre tehessen szert, a másik jószágból egyre növekvő mennyiségeket kell feláldoznia. A terme-lési lehetőségek határának lefelé hajló vagy kupolaszerű görbülete ezt a törvényt fejezi ki.

Csak akkor kerülhetjük el a csökkenő relatív költségek törvényének az érvényesülését, ha a két ágazat ugyanabban az arányban használja fel az összes termelési tényezőt.

 

 

 

 

 

Makroökonómia 2. tétel

 

Az alapvető gazdasági problémák piaci megoldása. A kormányzat gazdasági szerepe. Tőke, munkamegosztás, pénz.

 

Az alapvető gazdasági problémák piaci megoldása:

A piaci mechanizmus hatását a kínálaton és a keresleten keresztül kifejtve oldja meg a gazdaságszervezés három alapvető problémáját.

Az emberek vásárlásai befolyásolják a javak árát; ezek az árak útmutatóként szolgálnak arra nézve, hogy a különböző javakból mennyit termeljenek. Ha az emberek valamelyik jószágból többet keresnek, akkor egy kompetitív üzleti szervezet e jószág termelésének bővítésével profitra tehet szert. A tökéletes verseny viszonyai között az üzleti szervezeteknek meg kell találniuk a termelés legolcsóbb módszereit, hatéko-nyan használva fel a munkát, a földet és más tényezőket, máskülönben veszteségeket szenvednek el, és kiszorulnak a piacról.

Ugyanakkor, amikor a Mit és Hogyan problémáját megoldják az árak, a Kinek problémája is megoldódik. A jövedelemelosztást a termelési tényezők (föld, munka, tőke) tulajdonjoga és tényezőára – az egyes munkafajták bére, a földjáradékok, a könyvek jogdíja és a különféle tőkehozadékok – határozzák meg.

 

A kormányzat gazdasági szerepe:

Bár a piaci mechanizmus a javak termelésének és elosztásának csodálatra méltó szabályozója, három visszatérő kudarc sújtja. E kudarcok orvoslására közbeléphet a kormányzat, hogy biztosítsa a hatékonysá-got, az igazságosságot és a stabilitást.

A piac nem képes biztosítani a javak hatékony eloszlását, ha külső gazdasági hatások vannak jelen, vagy tökéletlenségek tapasztalhatók a versenyben. A tökéletlen verseny – így pl. a monopólium – gyakran a termelés szabályozásához, sőt akár állami tulajdonhoz vezet. Külső gazdasági hatás lép fel, amikor a cé-gek költségeket vagy előnyöket okoznak a piacon kívüli feleknek anélkül, hogy megfizetnék a megfelelő költségeket, vagy megkapnák érte a megfelelő fizetséget.

Külső gazdasági hatások fellépése esetén a kormányzat közbeléphet, amikor is szabályozás alá vonja a túlcsordulásokat, vagy néha maga vállalkozik a közjavak nyújtására (pl. honvédelem).

A kormányzat második gazdasági funkciója akkor jelentkezik, amikor a polgárok úgy döntenek, hogy megváltoztatják a piaci bérekből, járadékokból, kamatokból és osztalékokból eredő jövedelmek eloszlásá-nak módját. A modern kormányzatok progresszív adóztatást alkalmaznak azon jövedelemtámogatási programokhoz szükséges jövedelmek előteremtéséhez, amelyek pénzügyi biztonsági hálót feszítenek ki a szegények alatt.

A kormányzatnak van még egy szerepkörük is: élve költségvetési és monetáris hatalmukkal, megkísérlik csillapítani a konjunktúraciklusok kilengéseit.

 

Tőke, munkamegosztás, pénz:

Tőke: olyan ráfordítás, amely maga is gazdaság teremtette kibocsátás. A három termelési tényező egyike (a föld és a munka mellett) a közgazdasági elméletben.

A tőkejavak – azaz a termelt ráfordítások és a termelési folyamatban való felhasználásra szánt javak kész-letei – lehetővé teszik a közvetett termelési módszereket, amelyek nagymértékben növelik egy ország kibocsátását. Ezeknek a közvetett, időigényes módszereknek a beindításához időre és erőforrásokra van szükség; a tőkejavak állományának növelése a folyó fogyasztás időleges feláldozását kívánja meg. Egy jól működő piaci rendszerben a kamatláb szolgál a megtakarításoknak a legígéretesebb befektetések kö-zötti szétosztására.

A vegyes gazdaság viszonyai között a tőkejavakat jórészt magántulajdonként birtokolják; az általuk ter-melt jövedelem a tulajdonosaiknak jut, ill. adót fizetnek belőlük. A magántulajdonosi jogok egyetlen rendszerben sem korlátlanok.

A gazdaságok fejlődésük során mind specializáltabbá válnak. A munkamegosztás lehetővé teszi, hogy egy feladatot kisebb részegységekre bontsanak fel, amelyeket egy-egy munkás gyorsabban képes elsa-játítani és végrehajtani. A specializáció részben a munkások veleszületett vagy szerzett képességeiből ered, de még inkább abból a terjedő irányzatból, hogy olyan termelési módszereket alkalmaznak, amelyek sok specializált képességet igényelnek.

Napjaink bonyolult csererendszerei túllépnek a termékcserén, és a pénzhasználatra épülnek. A pénz a kereskedelem kenőanyaga, amely lehetővé teszi, hogy az emberek vagy országok néhány jószág termelésére specializálódjanak, és sok másra cseréljék el őket. Pénz nélkül kimerítő alkudozásra szorulnánk.

 

 

 

 

Makroökonómia 3. tétel

 

A kínálat és a kereslet elemzése. Aggregált kereslet, kínálat. Egyensúly. Makroökonómiai célok, eszközök.

 

A kínálat és a kereslet elemzése:

Kereslet: a vevők kinyilvánított szándéka a vásárlásra.

A keresletet legpontosabban termékmennyiségben határozhatjuk meg. A keresletet csak akkor tudjuk ter-mészetes mértékegységben kifejezni, ha csak egyetlen termék keresletét akarjuk meghatározni. Több ter-mék együttes keresletét már nem mennyiségben, hanem pénzben kell kifejezni, hiszen ez minden termék közös mértékegysége.

A keresletet mindig meghatározott időtartamra célszerű megállapítani.

A keresletet összesíthetjük egyénenként, termékenként, termékcsoportonként.

Kereslet törvénye: ha az árak nőnek, akkor a kereslet csökken; ha az árak csökkennek, akkor a kereslet nő.

Keresleti ár: az az ár, amely mellett a vevők hajlandóak az adott mennyiséget megvásárolni.

A keresleti függvény: megmutatja, hogy különböző árak mellett a vevők mennyit hajlandóak az adott ter-mékből vásárolni.

 

Keresleti függvény

 

Kínálat: a piacon eladásra felajánlott termék- vagy szolgáltatás-mennyiség.

A kínálatot is célszerű természetes mértékegységben kifejezni, egy meghatározott időszakra értelmezni, és meg kell különböztetni az egyéni kínálatot, a termék összes kínálatát, valamint a termékcsoport kínála-tát.

Kínálat törvénye: az árak növekedésével a kínált mennyiség nő, míg az árak csökkenésével az eladók ke-vesebb árut akarnak eladni.

Kínálati ár: azt fejezi ki, hogy adott mennyiségű árut az eladók milyen áron hajlandóak eladni.

Kínált mennyiség: egy áru azon mennyisége, amelyet adott árak mellett az eladók el akarnak adni.

Kínálati függvény: megmutatja, hogy egyes árakhoz mekkora kínálati mennyiség tartozik.

 

Kínálati függvény

 

A kereslet és a kínálat egyensúlya:

A kereslet- és a kínálat törvényéből következik, hogy a vevők és az eladók érdekei ellentétesek: a vevők minél olcsóbban szeretnének vásárolni, hogy minél több terméket vehessenek meg; az eladók pedig minél drágábban szeretnének eladni. A két fél alkudozásának eredménye a piaci ár, amin végül is a csere lezaj-lik. Ezért a piaci ár mindig tükrözi a kereslet és a kínálat arányát.

Piaci ár: az az ár, amin ténylegesen lezajlik a csere.

A piaci egyensúly akkor jön létre, ha a kereslet éppen megegyezik a kínálattal: a vevők éppen annyit akarnak venni, amennyit az eladók el akarnak adni, és éppen olyan áron akarnak vásárolni, amilyen áron ezt a mennyiséget kínálják.

Piaci egyensúlyban a keresett mennyiség megegyezik a kínált mennyiséggel, a keresleti ár a kínálati árral.

A piaci mozgásokat egy általános alakú keresleti és egy általános alakú kínálati függvénnyel elemezzük. Ezt az általános piaci ábrát Marshall-keresztnek nevezzük.

 

Marshall-kereszt

 

Aggregált kereslet, kínálat:

Aggregált kereslet: a tervezett vagy szándékolt kiadások összessége a gazdaság egészében egy adott idő-szak alatt. Értéke az általános árszínvonaltól függ, hatnak rá továbbá a hazai beruházások, a nettó export, a kormányzati vásárlások, a fogyasztási függvény és a pénzkínálat.

Aggregált keresleti görbe (AD): a gazdasági szereplők által vásárolni kívánt termékek és szolgáltatások mennyisége, valamint az általános árszínvonal közötti viszonyt fejezi ki, egyéb tényezők változatlansága mellett.

 

Aggregált keresleti görbe

 

Aggregált kínálat: a vállalatok által előállítani szándékozott termékek és szolgáltatások összértéke az adott időszakban. Az aggregált kínálat a rendelkezésre álló erőforrások, a technológia, valamint az árszín-vonal függvénye.

Aggregált kínálati görbe (AS): a vállalatok által kínált kibocsátás és az általános árszínvonal közötti összefüggést mutatja, egyéb tényezők változatlansága mellett. Az AS görbe nagyon hosszú távon közelít a potenciális kibocsátás szintjén álló függőleges egyeneshez.

 

 

 

Aggregált kínálati görbe

 

Egyensúly:

A makroökonómiai egyensúly ott alakul ki, ahol az AS és az AD görbe metszi egymást.

Nagyon rövid távon az AS görbe enyhén emelkedik. Ez esetben a reálkibocsátás szintjét elsősorban az ha-tározza meg, hogy az AD görbe hol metszi a csaknem lapos AS görbét.

Nagyon hosszú távon az AS görbe függőlegessé válik, mert itt az összes költség változékony.

 

Makroökonómiai egyensúly

 

Makroökonómiai célok, eszközök:

Makroökonómiai célok:

·       A nemzeti kibocsátás (vagyis a reál GDP) magas és növekvő szintje.

A gazdasági tevékenység végső célja, hogy az emberek által igényelt termékeket és szolgáltatásokat előállítsák. Az összkibocsátás legátfogóbb mércéje a gazdaságban a bruttó hazai termék (GDP).

Reál GDP: a nominális GDP inflációval korrigált értéke.

·       Magas foglalkoztatás, alacsony munkanélküliséggel.

A magas szintű foglalkoztatás célkitűzéseinek az alacsony munkanélküliség felel meg.

Munkanélküliségi ráta: a munkanélküliek %-os arányát mutatja az aktív népességen belül.

Aktív népesség: a foglalkoztatottakat és azokat a munkanélkülieket foglalja magában, akik állást keresnek.

·       Stabil vagy enyhén emelkedő árszínvonal.

Az általános árszint leginkább elterjedt mércéje a fogyasztói árindex.

Inflációs ráta: az árszint növekedésének vagy csökkenésének ütemét mutatja egyik évről a másikra.

Defláció: az árak csökkenése. Ez azt jelenti, hogy az inflációs ráta negatív.

Hiperinfláció: az árak évi ezer vagy akár millió %-kal is növekedhetnek. Ebben a helyzetben az árrend-szer összeomlik.

 

Gazdaságpolitikai eszközök :

·       A költségvetési politika:

A kormányzati kiadások és adóztatás célszerű kialakítását jelenti. A kormányzati kiadások befolyásol-ják a közösségi és a magánfogyasztás arányát.

Az adózás elvon a jövedelmekből, csökkenti a magánkiadásokat és befolyásolja a magán-megtakarítá-sokat. Hat továbbá a beruházási tevékenységre és a potenciális kibocsátásra.

A költségvetési politikát napjainkban főleg a hosszú távú gazdasági növekedés serkentésére használják, arra építvén, hogy befolyásolja a nemzetgazdaság megtakarítását, mert ösztönözni lehet vele a munka-végzést és a megtakarítást.

·       A monetáris politika:

A pénzkínálat meghatározása. A központi bank irányítása alá tartozik. A pénzkínálat változtatása növeli vagy csökkenti a kamatlábakat, és ezzel befolyásolja a lakásépítésben és a nettó exportban. A monetáris politika számottevő hatást gyakorol a tényleges és a potenciális GDP nagyságára is.

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 4. tétel

 

A gazdaság teljesítményének mérése (GNP, GDP...). Externáliák. NEW. Fogyasztás, megtakarítás, beruházás. Beruházás kereslet.

 

A gazdaság teljesítményének mérése (GNP, GDP...):

A bruttó hazai termék (GDP): az országban előállított termékek és szolgáltatások összkibocsátásának a legátfogóbb mércéje. A GDP összegzi az ország fogyasztásának, bruttó beruházásának, a kormányzat ter-mék- és szolgáltatásvásárlásának, valamint nettó exportjának értékét egy évre vonatkozóan.

A GDP mérhető:

ü    A végtermékek áramlásaként:

Csak a végső felhasználásra kerülő termékeket vesszük számításba, amelyeket a fogyasztók megvásá-rolnak és felhasználnak.

ü    A termeléshez felhasznált teljes költségeként:

Összegezzük a tényezőjövedelmeket.

 

A bruttó hazai termék kiszámítása termékáramláson alapuló számbavétellel:

Fogyasztás (C)

+bruttó hazai magánberuházás (I)

+kormányzat (G)

+nettó export (X)

 

A bruttó hazai termék kiszámítása jövedelemáramláson alapuló számbavétellel:

Bérek, fizetések, egyéb munkajövedelmek

+kamat, járadék és egyéb tulajdonosi jövedelmek

+közvetett adók

+értékcsökkenési leírás

+profit

 

Hozzáadott érték-számítás: a kétszeres számbavétel megelőzésére csak a végső felhasználásra kerülő ter-mékeket vesszük figyelembe a GDP-ben, kizárjuk azokat a közbülső termékeket, amelyeket a végtermé-kek előállítására használnak.

 

Nominális GDP: (PxQ) a végső felhasználásra kerülő termékek és szolgáltatások éves kibocsátásának tel-jes pénzértékét jelenti, mindig a folyó év piaci árain mérve.

Reál GDP: (Q) a nominális GDP értékének az árváltozásokkal korrigált nagysága, vagyis a GDP-t rögzí-tett árakon számolják.

Kiszámítása: Reál GDP = nominális GDP / GDP-deflátor = PxQ/P

GDP-deflátor: az általános árszínvonal mérésére szolgál.

 

A beruházás: a folyó fogyasztás feláldozásával jár, a jövőbeli fogyasztás növelése érdekében.

Az értékcsökkenés: az év folyamán elhasznált tőkemennyiséget méri.

A nettó beruházás: a bruttó beruházás és az értékcsökkenés különbsége.

Kormányzati transzferek: egyéneknek juttatott kifizetések, amelyekért azok nem adnak cserébe terméke-ket vagy szolgáltatásokat.

Nettó export: a termékek és szolgáltatások exportjának és importjának különbsége.

Teljes nemzeti beruházás (IT): a hazai beruházást összevonjuk a nettó exporttal.

Nettó külföldi beruházás: amikor egy ország többet exportál, mint amennyit importál, és a bevételi több-letet (a nettó exportot) külföldön beruházza.

Nettó hazai termék (NDP): a teljes végső kibocsátás, amelyet az országban adott évben előállítanak.

Kiszámítása: NDP = GDP – amortizáció

Nemzeti jövedelem: úgy kaphatjuk meg, hogy a GDP értékéből levonjuk az értékcsökkenést és a közvetett adókat.

Rendelkezésre álló jövedelem: úgy számítjuk ki, hogy a háztartások által kapott piaci jövedelmek és transzferek összegéből levonjuk a személyi adókat.

A tényleges megtakarítás egyenlő a tényleges beruházással, azaz I = S.

Magánmegtakarítás (PS): az egyéni és a vállalati megtakarítások.

Költségvetési többlet (GS): az a többlet, amennyivel a kormányzati adóbevételek meghaladják a kiadások összegét, beleértve a vásárlásokat és a transzfereket is.

Összmegtakarítás: IT = PS + GS

 

A hazai beruházás és a nettó export összege egyenlő a magánmegtakarítás és a költségvetési többlet összegével.

A nemzeti megtakarítás mindenkor egyenlő a nemzeti beruházással.

A beruházás összetevői a hazai beruházás üzemekbe, gépekbe és berendezésekbe, készletekbe, valamint a külföldi beruházás vagyis a nettó export.

A megtakarítás összetevői a háztartások és vállalatok által eszközölt magánmegtakarítás, valamint a kor-mányzati megtakarítás.

 

A bruttó nemzeti termék (GNP): úgy határozható meg, mint a nemzet összes termékének a dolláráramlása, mint a fogyasztás, plusz a beruházás (hazai és külföldi), plusz a javakra és szolgáltatásokra fordított kor-mányzati kiadások összege.

GNP = C + I + G

Az árindex (az árak átlagos szintjének mércéje) alkalmazásával definiálhatjuk a nominális GNP-t (a folyó árakon számított GNP-t), hogy a reál GNP (egy adott bázisév vásárlóerejével rendelkező dollárokban ki-fejezett GNP) pontosabb mércéjéhez jussunk.

Reál GNP = Nominális GNP / GNP-deflátor.

GNP-deflátor: a nominális GNP-nek a reál GNP-hez viszonyított aránya.

Nettó nemzeti termék (NNP).

 

A GNP és az NNP három fő komponens összegeként definiálható:

Javakra és szolgáltatásokra fordított személyi kiadások.

+Beruházási kiadások, mind a hazai beruházások, mind a nettó export.

+Javakra és szolgáltatásokra fordított kormányzati kiadások.

 

A GNP és az NNP a költségek összegeként is definiálható:

Bérek, kamatok, járadékok és profitok

+Közvetett üzleti adók, amelyek megjelennek a termékáramlás előállításának költségeként.

+A bruttó nemzeti termék esetében az amortizáció is szerepelni fog, míg a nettó nemzeti termék a becsült amortizáció értékével kisebb lesz, mint a GNP.

 

A GNP e kétféle mérési módja a dolog természetéből adódóan azonos mennyiségeket eredményez.

 

Externáliák. NEW:

NEW (nettó gazdasági jólét): kiszámításakor bizonyos tételeket hozzáadunk a GNP-hez – így pl. a sza-badidő, a háziasszonyok szolgáltatásai és a „csináld magad” tevékenységek értéke – ugyanakkor le is vonjuk belőle a környezetszennyezésnek, a modern urbanizáció más hátrányainak ki nem fizetett költsé-geit és még más korrekciós tényezőket.

Externália: külső gazdasági hatás. Egy tevékenység előnyös vagy hátrányos következménye mások szá-mára, anélkül, hogy az előnyt élvezők fizetnének, ill. a hátrányt elszenvedők kártérítést kapnának ezért.

 

Fogyasztás, megtakarítás, beruházás:

Fogyasztás: a makroökonómiában az egyének vagy a nemzet fogyasztási cikkekre fordított összkiadásai egy adott időszak alatt.

Fogyasztási függvény: az összfogyasztás és az egyéni rendelkezésre álló jövedelem (DI) közötti kapcsola-tot mutatja.

 

Fogyasztási függvény

Az egyes fogyasztási függvényeket összeadhatjuk, s így megkapjuk a nemzeti fogyasztási függvényt. Legegyszerűbb formájában ez a rendelkezésre álló jövedelem függvényeként mutatja a teljes fogyasztási kiadásokat. Más változók is befolyásolják a fogyasztást; a vagyon és a jövővel kapcsolatos várakozások egyértelműen rányomják bélyegüket a fogyasztási modellekre.

 

Megtakarítási függvény: megmutatja, mennyit akarnak megtakarítani a háztartások vagy a nemzetgazda-ság a jövedelem különböző értékeinél.

 

Megtakarítási függvény

A kiadások másik nagy összetevője a lakóépületekbe, üzemekbe és berendezésekbe való beruházás. A be-ruházás mögött meghúzódó fő indíték, hogy nettó profitra lehessen szert tenni, azaz hogy ott hajtsanak végre beruházást, ahol a jelenlegi és a jövőbeli várt bevételek meghaladják a jelenlegi és a jövőbeli várt költségeket. A beruházást meghatározó fő gazdasági hatóerő tehát a beruházás által termelt bevétel, a be-ruházás költsége és a jövővel kapcsolatos várakozások jellege.

Beruházás: olyan gazdasági tevékenység, amelynek célja a jövőbeni kibocsátás növelése, és ennek érde-kében csökkentik a jelenbeni fogyasztást. A nettó beruházás az összberuházás és az értékcsökkenési leírás különbsége. A bruttó beruházás tartalmazza az értékcsökkenési leírást is.

 

Beruházás kereslet: a beruházások tervezett szintje és a tőke költsége közötti összefüggést jeleníti meg számszerű vagy grafikus formában.

A beruházás-keresleti függvénygörbe: a beruházási kiadásokat és a kamatlábakat kapcsolja össze. Amikor a profit határozza meg, hogy a cégek milyen beruházási program mellett döntenek, akkor az ereszkedő beruházáskeresleti görbéhez vezet. A magasabb kamatláb a cégeket arra indítja, hogy elhalasszanak bizo-nyos beruházási programokat.

A beruházási döntések meghozatala során különösen nagy a jelentősége a reálkamatlábaknak. A reálka-matláb az infláció beszámításával korrigálja az ismertebb nominális kamatlábat.

Reálkamatláb = Nominális kamatláb – Inflációs ráta.

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 5. tétel

 

A kibocsátás-meghatározódás klasszikus, Keynes-i megközelítése. A költségvetési politika hatása a kibocsátás-meghatározódásra.

 

A kibocsátás-meghatározódás klasszikus megközelítése:

A klasszikus felfogás szerint az árak és a bérek teljesen rugalmasak, úgyhogy az árak gyors módosulása eltüntetheti a túlkeresletet, ill. a túlkínálatot a piacokról. Ez olyan helyzethez vezet, amelyben az aggre-gált kínálati görbe függőleges vagy közel függőleges. Egy ilyen klasszikus világban sohasem lenne olyan munkanélküliség, amely ne lenne önkéntes, és a makroökonómiai politika nem befolyásolhatná a kibocsá-tás szintjét.

 

Az AS görbe a cégek által az általános árszínvonal különböző szintjein kínált, kibocsátás mennyiségét mutatja. Azért függőleges, mert a rugalmas árak és bérek hatására az összes piac gyorsan megtisztul. A cégek így a potenciális kibocsátást kínálják, függetlenül attól, hogy mi történik az árakkal és az infláció-val. A pénzkínálat szűkítésének hatására a kibocsátás nem változik. A dolgozók továbbra is a teljes fog-lalkoztatottságot tapasztalnak, de az árszínvonal lefelé mozog, követve a lefelé tolódó AD görbét.

 

A kibocsátás-meghatározódás Keynes-i megközelítése:

A tagadhatatlanul magas és változó szintű munkanélküliséget tapasztalva, J. M. Keynes alternatív elméle-tet dolgozott ki. Ez a felfogás arra a megfigyelésre támaszkodik, hogy az árak és különösképpen a bérek, rövid távon rugalmatlanok, vagyis „nehézkesek”. Ez olyan aggregált kínálati görbéhez vezet, amely nem függőleges – ellenkezőleg, a kibocsátás alacsony szintjein lapos. A sarkított „keynes-i depressziós” válto-zatban az AS görbe teljesen vízszintes, ami arra utal, hogy az árak abszolút rugalmatlanok. Ebben az eset-ben az aggregált kereslet bármilyen változása a reálkibocsátás, nem pedig az árak változásában tükröző-dik. A keynesiánus világ gazdaságban nagymérvű és tartós munkanélküliség fordulhat elő, ennélfogva a kormányzat makroökonómiai politikája befolyásolhatja a kibocsátást és a munkanélküliséget.

A költségvetési politika hatása a kibocsátás-meghatározódásra:

Amikor a gazdaság jóval a potenciális GNP-je felett, ill. alatt van, akkor makroökonómiai „stabilizációs politikához” lehet folyamodni. Ez lehet költségevetési politika, monetáris politika, vagy mindkettő.

A költségvetési politika fő eszközei:

·       javakra és szolgáltatásokra fordított kormányzati kiadások (G)

·       adók, ill. transzferek (T)

A G és a T változtatható oly módon, hogy befolyásolja a kiadások szintjét. Mindaddig amíg vannak ki-használatlan erőforrások, az aggregált kiadások változásai változásokat idéznek elő a nemzeti kibocsátás-ban.

 

Az adók hatása a fogyasztási függvényre

Az adók minden egyes pénzegysége lefelé és jobbra tolja el a CC függvénygörbét. A jobbra történő elto-lódás mértéke pontosan egyenlő az adók mértékével. A CC azonban kisebb mértékben tolódik el lefelé, mint jobbra. A lefelé történő eltolódás egyenlő a jobbra történő eltolódásnak az MPC-vel alkotott szorza-tával.

 

A kormányzati kiadások hatása a kibocsátás-meghatározódásra

A fogyasztási és beruházási kiadások összegéhez most hozzáadjuk a javakra és szolgáltatásokra költött kormányzati kiadásokat, s így megkapjuk a C + I + G függvénygörbét. A GNP egyensúlyi szintjét az E pontban találjuk, ahol a függvénygörbe metszi a 45°-os egyenest.

 

A kormányzatkiadás-multiplikátor

A javakra és szolgáltatásokra fordított kormányzati kiadások (G) döntő befolyást gyakorolnak a kibocsá-tás és a foglalkoztatottság szintjére. Ha a keynesi modellben a G nagyobb, akkor ebből eredően, ennek a mennyiségnek a kiadásmultiplikátorral alkotott szorzatával magasabb lesz a kibocsátás szintje. A G tehát rendelkezik azzal a képességgel, hogy a konjunktúraciklus folyamán stabilizáló (vagy destabilizáló) ha-tást gyakoroljon a GNP alakulására.

Adómultiplikátor = MPC * Kiadásmultiplikátor

 

 

 

 

Makroökonómia 6. tétel

 

Kibocsátás-meghatározódás. A multiplikátormodell. Multiplikátor grafikus ábrázolása. Takarékossági paradoxon.

 

Kibocsátás-meghatározódás:

Kibocsátás: egy termékből előállított teljes mennyiség, fizikai egységben mérve.

 

A kibocsátás meghatározása a fogyasztás és beruházás segítségével:

Az összkiadási (vagy C+I) görbe a fogyasztók és vállalatok szándékolt kiadásait mutatja a kibocsátás kü-lönféle értékeinél. A gazdaság abban a pontban kerül egyensúlyi helyzetbe, ahol a C+I görbe metszi a 45°-os egyenest; ez az E pont. Az E pontban a gazdaság egyensúlyban van, mert itt a fogyasztási és beru-házási kiadások szándékolt nagysága pontosan egyenlő az összkibocsátással.

Ha a kibocsátás időlegesen az egyensúlyi szintje fölött van, akkor az üzleti világ képtelen lesz mindent, amit termelt, olyan áron eladni, amely teljesen fedezi a szükséges termelési költségeket. Szándékuk elle-nére, egy ideig a raktárkészletek még felhalmozódhatnak, és a profitok meredeken zuhannak, de végül is a foglalkoztatottság és a termelés le fog csökkenni az egyensúlyi szintjére. A kibocsátás fenntartható pá-lyája egyedül azon a kibocsátási szinten van, ahol a családok önként és tartósan pontosan ugyanannyit ta-karítanak meg, mint amennyit az üzleti világ önként és tartósan beruház.

 

A kibocsátás meghatározása a megtakarítás és beruházás segítségével:

 

Fogyasztási függvény

A fogyasztási függvény minden egyes pontja a kívánt vagy tervezett fogyasztást mutatja a rendelkezésre álló jövedelem adott szintjén.

 

 

Megtakarítási függvény

A megtakarítási függvény minden pontja a szándékolt vagy tervezett megtakarítást mutatja az adott jöve-delmi szinten.

 

A nemzeti kibocsátás szintjét a megtakarítási és beruházási függvény metszéspontja határozza meg.

A megtakarítási és beruházási függvény metszéspontja a GDP egyensúlyi szintjét adja meg: a nemzeti ki-bocsátás ehhez az értékhez tart.

Az egyensúlyi pont oka, hogy kizárólag itt alakul ki olyan megtakarítási, beruházási és kibocsátási szint, amelynél a háztartások szándékolt megtakarítása éppen egyenlő a vállalatok szándékolt beruházásával.

 

 

A multiplikátormodell:

Multiplikátormodell: J. M. Keynes által alkotott makroökonómiai elmélet, amely a kibocsátás és a foglal-koztatás változásait hangsúlyozottan az autonóm kiadási tényezők (különösen a beruházások, kormányza-ti kiadások és a nettó export) változásainak tulajdonítja. Elsősorban az aggregált kereslet kialakulására ad magyarázatot, megmutatva, hogyan kerül kölcsönhatásba a fogyasztás, beruházás és több más változó az aggregált kereslet meghatározása közben; ez valójában az aggregált keresleti-kínálati modell egy speciális esete.

Multiplikátor: a makroökonómiában használatos kifejezés, megmutatja, mennyivel változik egy indukált változó (a GDP vagy a pénzkínálat) egy exogén változó (pl. a kormányzati kiadások vagy a banki tartalé-kok) egységnyi változásának következtében. Az a szám, amellyel a beruházás változását meg kell szoroz-nunk ahhoz, hogy meghatározhassuk a teljes kibocsátás változását a folyamat végeredményeként.

Az egyszerű multiplikátor képlete:

Kibocsátásváltozás = 1/MPS * beruházásváltozás = 1/1-MPS * beruházásváltozás

 

Multiplikátor grafikus ábrázolása:

 

Az új beruházás az II-t felfelé, az I’I’-be tolja el. Az E’ jelöli az új egyensúlyi helyzetet.

Takarékossági paradoxon:

Egy olyan multiplikátormodellben, ahol a beruházások változatlanok, a megtakarítási függvény felfelé va-ló eltolódása – ami a növekvő takarékosságot tükrözi – ténylegesen csökkenteni fogja a jövedelmet és a kibocsátást. A kibocsátás multiplikált módon csökken addig, amíg a jövedelem elég alacsonyra nem csök-ken ahhoz, hogy az emberek új szándékolt megtakarításai ismét egyenlővé váljanak a beruházásokkal.

 

A fogyasztás és a beruházás csak a klasszikus világban versenyez szükségképpen egymással, ahol is a foglalkoztatottság változatlanul teljes marad. A megtakarítás magánerénye csupán ez esetben társadalmi erény is egyben.

 

 

 

 

 

Makroökonómia 7. tétel

 

Az aggregált kínálat meghatározó tényezői. Okun törvénye, konjunktúraciklus elméletek. Akcelerációelv. A multiplikátor és az akcelerátor kölcsönhatása.

 

Az aggregált kínálat meghatározó tényezői:

Aggregált kínálat: a vállalatok által előállítani szándékozott termékek és szolgáltatások összértéke az adott időszakban. Az aggregált kínálat a rendelkezésre álló erőforrások, a technológia, valamint az árszín-vonal függvénye.

Aggregált kínálati görbe (AS): a vállalatok által kínált kibocsátás és az általános árszínvonal közötti ösz-szefüggést mutatja, egyéb tényezők változatlansága mellett. Az AS görbe nagyon hosszú távon közelít a potenciális kibocsátás szintjén álló függőleges egyeneshez.

 

Aggregált kínálati görbe

Az aggregált kínálat az árszínvonaltól, a gazdaság termelési kapacitásától és a költségek színvonalától függ.

A potenciális kibocsátás az egész AS görbét jobbra tolja el.

A termelési költségek növekedése egyenesen felfelé tolja el az AS görbét.

A potenciális kibocsátás alatt a rövid távú AS görbe meglehetősen lapos, mert az árak – amíg a GNP a potenciális kibocsátási szint alatt van – viszonylag nehézkesek, ill. rugalmatlanok. Ahogy azonban a reál-kibocsátás kezdi meghaladni potenciális szintjét, megszűnik az árak nehézkes jellege, és kezdenek gyor-san felfelé mozogni; ezért a kibocsátás potenciális szintjétől jobbra, az AS görbe meredeken felfelé for-dul.

A potenciális kibocsátás növekedésének forrásai:

 

Okun törvénye:

A konjunktúraciklusok azért lépnek fel, mert tágul, ill. szűkül a tényleges és a potenciális GNP közötti rés.

Okun törvénye szerint a GNP-nek a potenciális GNP-hez viszonyított 2%-os csökkenése a munkanélküli-ségi ráta 1%-os növekedésével jár együtt.

 

Konjunktúraciklus elméletek:

Konjunktúraciklus: a teljes nemzeti kibocsátás, jövedelem és foglalkoztatás ingadozása, amelynek egy-egy periódusa rendszerint kettő és tíz év közötti időtartamú. Egy periódusban a gazdaság legtöbb szekto-rában széles körű és egyidejű fellendülés, majd visszaesés figyelhető meg. A modern makroökonómiában akkor szokás konjunktúraciklusról beszélni, amikor a tényleges GDP emelkedik vagy süllyed a potenciá-lis GDP-hez képest.

A konjunktúraciklus 4 fázisa:

Konjunktúra elméletek (és képviselőik):

v    A monetáris elméletek a konjunktúraciklusokat a pénzkínálat és a hitel állományának bővítésére és szűkítésére vezetik vissza. (M. Friedman)

v    A multiplikátor-akcelerátor modell azt írja le, hogyan váltanak ki a külső sokkok a multiplikátor és akcelerátor hatások egyidejű érvényesülésével önfenntartó ciklikus mozgásokat. (P. Samuelson)

v    A konjunktúraciklusok politikai elméletei szerint az ingadozások a politikusok manipulációinak kö-szönhetők, akik újraválasztásukért küzdenek és eszerint alakítják a költségvetési és a monetáris poli-tikát.

v    Az egyensúlyi konjunktúraelméletek szerint az emberek rosszul ítélik meg az árak és a bérek ten-denciáit, és ezért túl sok vagy túl kevés munkát kínálnak, ami a kibocsátás és foglalkoztatás ciklu-saihoz vezet.

v    A konjunktúraciklusok reálelmélete azt tartja, hogy az innovációk vagy a termékegységnyi sokkha-tások tovaterjednek a gazdaság egyik szektoráról a másikra, és így ingadozásokat idézhetnek elő.

v    Kínálati sokkról akkor beszélünk, amikor a konjunktúraciklusokat az aggregált kínálat eltolódásai váltják ki.

 

Akcelerációelv:

A beruházások meghatározó tényezőinek egyik elmélete. Ezen elmélet szerint a társadalom számára szük-séges tőkeállomány elsősorban a termelési szinttől függ: a tőkeállomány növelése, vagyis a nettó beruhá-zás akkor valósul meg, ha a kibocsátás növekszik.

Az akceleráció elv szerint az értékesítéseknek ugyanazzal a sebességgel kell tovább növekedniük, hogy a beruházások szinten maradjanak.

Az akcelerációelv a gazdasági instabilitáshoz erőteljesen hozzájáruló tényező: a kibocsátás változásai fel-erősödve, nagyobb változásokban jelentkezhetnek a beruházásokon.

 

A multiplikátor és az akcelerátor kölcsönhatása:

Az akceleráció elv és a multiplikátor kölcsönhatása kumulatív recessziót, ill. megélénkülést, konjunktúrát, ill. dekonjunktúrát eredményez.

A növekvő kibocsátás az akcelerátor révén új beruházásokat indukál. Az új beruházások a multiplikátor révén további kibocsátásnövekedést indukálnak. Így tehát a kibocsátás növekedési üteme önfenntartó le-het.

Az önfenntartó megélénkülésnek egy ponton szükségszerűen bele kell ütköznie a teljes foglalkoztatottság plafonjába. Innen pedig a gazdaság visszapattanhat a recesszióba.

Amikor a kibocsátás gyors ütemben zuhan, az akceleráció elv negatív beruházásokat ír elő. De a gazdaság egészét tekintve aligha lehet negatív az üzemekbe és berendezésekbe való bruttó beruházás, úgyhogy ez határt szab annak, meddig eshetnek a beruházások. Amikor beleütköznek az alsó határba, csökkenésük-nek meg kell állnia, ugyanígy a kibocsátás további esésének is.

 

 

 

Makroökonómia 8. tétel

 

 

Munkanélküliség és gazdasági értelmezése. Munkanélküliség fajtái. A munkanélküliség természetes rátája. Munkanélküliség rugalmas és rugalmatlan bérek esetén.

 

Munkanélküliség és gazdasági értelmezése:

Egy munkanélküliségi felmérés a tizenhat éves és annál idősebb népességet négy csoportra osztja:

·       Foglalkoztatottak: azok az emberek, akik valamilyen fizetett tevékenységet végeznek, ill. akiknek van munkahelye, de betegség, sztrájk vagy szabadság miatt épp nem dolgoznak.

·       Munkanélküliek: nem rendelkeznek munkahellyel, de aktívan keresnek munkát, ill. várják, hogy visszahívják őket előző munkahelyükre.

Pontosabban egy személy munkanélküli, ha:

w    a megelőző négy hét folyamán meghatározott lépéseket tett az álláskeresésre

w    átmenetileg elbocsátották és várja visszahívását

w    arra vár, hogy a következő hónapban munkára jelentkezhessen

·       Inaktívak: háztartásban tevékenykedők, nyugdíjasok, munkaképtelenek és azok, akik egyszerűen csak nem keresnek munkát.

·       Aktívak: mindazok, akik foglalkoztatottak vagy munkanélküliek.

 

A munkanélküliség gazdasági probléma, hiszen parlagon maradnak értékes erőforrások. A munkanélküliség emellett súlyos társadalmi probléma is, mert a munkanélkülieknek óriási szenvedést okoz, hogy meg kell küzdeniük jövedelmük csökkenésével.

Ha a munkanélküliségi ráta emelkedik, akkor a gazdaság igazából elherdálja azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket a munkanélküliek meg tudtak volna termelni.

A magas munkanélküliségből eredő gazdasági veszteségek a modern gazdaságok legnagyobb feljegyzett veszteségei közé tartoznak.

Munkanélküliségi ráta: a munkanélküliek és az aktívak számának hányadosa.

 

Munkanélküliség fajtái:

Súrlódásos vagy frikciós: azért alakul ki, mert az emberek folyamatosan áramlanak a különböző munkahelyek között.

Strukturális: az emberek tartós válság által sújtott körzetekben vagy iparágakban dolgoznak. Annak jele, hogy nincs összhang a dolgozók kínálatának és keresletének szerkezete között.

Ciklikus: akkor alakul ki, ha alacsony a munka iránti összes kereslet. Az embereket kényszerszabadságra küldik, az egész gazdaság hanyatlásnak indul.

 

A munkanélküliség természetes rátája:

A munkanélküliség természetes rátája az a szám, amely mellett az árakra és a bérekre felfelé és lefelé ható erők egyensúlyban vannak. A természetes ráta mellett az ár- és bérinfláció stabil; az inflációban sem gyorsuló, sem lassuló irányzat nem tapasztalható. A munkanélküliség természetes rátája a foglalkoztatottság legmagasabb szintjét képviseli, és a nemzet potenciális kibocsátási szintjének felel meg.

A természetes ráta nem szükségszerűen azonos a munkanélküliség optimális rátájával, hanem az a legalacsonyabb ráta, amelyet a nemzet általában anélkül élvezhet, hogy az infláció emelkedő spiráljának veszélyét idézné elő.

A természetes ráta valószínűleg az optimális munkanélküliségi ráta felett van, vagyis azon munkanélküliségi szint fölött, amely mellett maximális mértékű a nettó gazdasági jólét.

 

Munkanélküliség rugalmas és rugalmatlan bérek esetén:

Munkanélküliség rugalmatlan bérek esetén:

Egy foglalkozási csoport munkakínálati görbéje teljesen rugalmatlanná válik az L’ munkamennyiség és magas bérszínvonal mellett. (L’ = a rendelkezésre álló munkáslétszám, ill. az aktívak létszáma az adott szakmában).

A rugalmatlan bérek kényszerű munkanélküliséghez vezetnek. A bérek túl magassá váltak valamilyen munkapiacon kívüli fejlemény miatt. A munkabér nagysága W’’, nem pedig az egyensúlyi vagy piactisztító W’.

A kelleténél magasabb munkabér mellett több képzett dolgozó keres munkát, mint ahány betöltendő állásra keresnek munkavállalókat. A kínálati görbe G pontja mutatja meg a W’ munkabér mellett dolgozni kívánó munkavállalók számát, a vállalatok azonban csak H dolgozót kívánnak alkalmazni, ahogyan ezt a keresleti görbe jelzi. Mivel a bér meghaladja a piactisztító szintjét, ezért túlkínálat alakul ki. Azok az állásnélküliek, akiknek a létszámát a szaggatott vonal HG szakasza mutatja, kényszerű munkanélküliek.

 

Munkanélküliség rugalmas bérek esetén:

 

A versenypiac szokásos képét mutatja a piaci egyensúllyal, amely az E pontban, a W munkabér mellett jön létre. A kompetitív, piactisztító egyensúly mellett a vállalatok annyi kvalifikált munkást akarnak alkalmazni, ahányan az adott piaci bér mellett munkát akarnak vállalni. A foglalkoztatottak számát az A és E közötti egyenes mutatja. A munkások egy része dolgozna ugyan, de csak magasabb munkabér mellett. Ezek a állástalanok (az EF szakasz jelöli létszámukat) önkéntes munkanélküliek abban az értelemben, hogy a kialakult piaci bér mellett inkább nem vállalnak munkát.

 

 

 

Makroökonómia 9. tétel

 

Infláció és fokozatai. Árindexek. Infláció hatásai. Az infláció költségeinek elemzése, makroökonómiai reagálás.

 

Infláció és fokozatai:

Infláció: az általános árszínvonal emelkedése.

Fokozatai:

·       Kúszó infláció: ha az árak lassan és előre látható módon emelkednek.

·       Vágtató infláció: az évente két- vagy háromszámjegyű – 20, 100, 200 százalékos – infláció.

·       Hiperinfláció: az árak évente egymillió vagy egybillió százalékkal növekednek.

 

Árindexek:

Árindex: ez az indexszám azt mutatja meg, hogy a termékkosár átlag ára mennyivel változott meg egy bizonyos időszak alatt. Az átlag kiszámításánál általában gazdasági jelentőségüknek megfelelően súlyozzák a különféle termékek árait.

Típusai:

w    Fogyasztói árindex: ez az árindex a fogyasztási cikkek egy meghatározott kosarának áremelkedését méri. A számításnál alkalmazott súlyok megfelelnek az adott áruféleség kiadásokban képviselt részarányának.

w    Termelői árindex: a nagykereskedelemben forgalmazott termékek árindexe.

 

Infláció hatásai:

¬    Végbemegy a jövedelmek és a vagyonok újraelosztása a különböző csoportok között.

¬    Torzulások lépnek fel a relatív árakban és a különféle termékek kibocsátásában, és ezek olykor átterjednek a gazdaság egészének kibocsátására és foglalkoztatására is.

Az infláció legfontosabb újraelosztási hatása abból adódik, hogy megváltoztatja az emberek reálvagyonának értékét. Az előre nem látott infláció általában kedvező a hitelfelvevőknek és megkárosítja a hitelnyújtókat, tehát vagyont csoportosít át a hitelezőktől az adósokhoz. Az infláció nem anticipált lassulása pedig épp ellenkező hatással jár. Az infláció azonban többnyire meghatározott tendencia nélkül rendezi át a jövedelmi és vagyoni arányokat; véletlenszerűen változtatja meg a vagyon megoszlását, anélkül, hogy bármely csoportra egyértelmű hatást gyakorolna.

 

Az infláció költségeinek elemzése, makroökonómiai reagálás:

Abból az elemzésből, hogy mennyibe kerül az infláció csökkentése, az derül ki, hogy az ország csökkentheti a tehetetlenségi infláció ütemét a kibocsátás átmeneti csökkentésével és a vele járó munkanélküliséggel.

Ha a Phillips-görbe viszonylag lapos, az infláció csökkentése nagyarányú munkanélküliséggel és kibocsátási veszteséggel jár; ha a Phillips-görbe meredek, akkor gyorsan és viszonylag fájdalommentesen lehet mérsékelni az inflációt, a munkanélküliség csekély növekedése árán.

Az infláció csökkentésének költsége az adott ország feltételeitől, a kezdeti inflációs ráta nagyságától és az alkalmazott gazdaságpolitikától függ.

A statisztikai elemzések azt mutatják, hogy ha a munkanélküliségi ráta egy évig 1 százalékponttal meghaladja a munkanélküliség legkisebb fenntartható formáját, majd visszatér a fenntartható szintre, akkor az infláció mintegy ½ százalékponttal csökken. Ebből következően az infláció 1 százalékpontos csökkentéséhez 2 százalékponttal kell a munkanélküliséget a fenntartható munkanélküliségi ráta fölött tartani egy éven keresztül.

Tudjuk azonban Okun törvénye alapján, hogy a tényleges GDP 4 százalékkal marad el a potenciális GDP értékétől, ha a munkanélküliségi ráta 2 százalékponttal a fenntartható ráta fölött van.

A munkanélküliség legkisebb fenntartható rátája: mellett a bér- és árinflációt gyorsító és fékező erők éppen egyensúlyban vannak.

 

 

 

 

Makroökonómia 10. tétel

 

Inflációs okok. Stagfláció. Rövid és hosszú távú Phillips-görbe. Hogyan mozgatják a Phillips-görbét a sokkhatások?

 

Inflációs okok:

·       Tehetetlenségi infláció: a várakozásokban szereplő és a szerződésekbe, valamint az informális megállapodásokba beépített áremelkedési ütem. Akkor lép fel, ha az AS és AD görbék azonos ütemben tartósan felfelé mozognak. Hosszú időn keresztül fennmaradhat, egészen addig, amíg az emberek változatlan inflációs rátára számítanak. Ebben az esetben az infláció beépül a rendszerbe. A gazdaságban minden időszakban létezik egy megszokott inflációs ráta; ehhez igazodnak az emberek várakozásai. Ez a beépült tehetetlenségi inflációs ráta rendszerint tartósnak bizonyul, amíg valamilyen sokkhatás el nem mozdítja felfelé vagy lefelé.

 

·       Kereslet-húzta infláció: akkor lép fel, ha az aggregált kereslet gyorsabban emelkedik a gazdaság termelőképességénél, ami felfelé húzza az árakat, hogy kiegyenlítődhessen az aggregált kínálat és kereslet. Gyakran vezet keresleti inflációra, ha a kormány pénzkibocsátással fedezi kiadásait.

 

·       Költség-tolta infláció: abból adódik, hogy magas munkanélküliség és a kapacitások részleges kihasználása idején is emelkednek a termelési költségek.

 

Stagfláció:

A hetvenes évek elején alkotott fogalom, a magas munkanélküliség vagy stagnálás és a tartós infláció együttes fellépése.

 

Rövid és hosszú távú Phillips-görbe:

 

Phillips-görbe: a munkanélküliség és az infláció közti átváltási viszonyt ábrázoló görbe, elsőként A. W. Phillips szerkesztette meg. A modern makroökonómia uralkodó irányzatának képviselői általában azt tartják, hogy a negatív meredekségű, azaz átváltási lehetőségekre utaló Phillips-görbe csak rövid távon érvényes. A hosszú távú Phillips-görbét rendszerint függőlegesnek tekintik, mely a munkanélküliség legkisebb fenntartható rátájának szintjén áll.

A Phillips-görbe mentén bal felé haladva a görbe emelkedése az árak és bérek gyorsuló növekedését jelzi, miközben csökken a munkanélküliségi ráta.

 

Phillips-görbe

 

 

 

 

 

 

Hogyan mozgatják a Phillips-görbét a sokkhatások?:

A Phillips-görbe eltolódása egymás utáni lépésekre bontható, amelyek megfelelnek egy fellendülési ciklus szakaszainak. Az egymást követő szakaszok a következők:

 

1)     Az első időszakban a munkanélküliség megegyezik a legkisebb fenntartható rátával. Nincsenek meglepetések a keresleti vagy kínálati oldalon, a gazdaság az alacsonyabb rövid távú Phillips-görbén az A pontban van.

 

2)     Gazdasági expanzió idején a kibocsátás gyors növekedése csökkenti a munkanélküliségi rátát. Ahogy a munkanélküliség csökken, a vállalatok aktívabban toboroznak munkásokat, a korábbiaknál nagyobb béremelést adnak. Ahogy a kibocsátás meghaladja a potenciális szintet, a kapacitások kihasználtsága nő, az árrés tágul. A bérek és az árak növekedése felgyorsul. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság felfelé és balra mozdul a rövid távú Phillips-görbén a B pontba.

 

3)     Észlelve az infláció gyorsulását, a vállalatok és az alkalmazottak kezdenek magasabb inflációra számítani. A magasabb várt inflációs ráta beépül a bér- és árdöntésekbe, ezzel megszilárdul a magasabb várható inflációs ráta. Az inflációs várakozások fokozódása úgy jelenik meg a Phillips-görbe rendszerében, hogy eltolódik felfelé a rövid távú Phillips-görbe. Az új egyensúlyi helyzet ennek megfelelően a C pontban alakul ki. Az új rövid távú Pillips-görbe az eredeti Phillips-görbe fölött helyezkedik el.

 

4)     A gazdaság lassulásával, a gazdasági tevékenység lefékeződésével a kibocsátás visszatér a potenciális szintre, a munkanélküliség pedig a legkisebb fenntartható rátája, a D pontban.

 

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 11. tétel

 

Pénz, pénzeszközök. A pénz funkciói. Banktevékenységek. Bankok pénztermelésének folyamata. Pénzkínálat-multiplikátor. A pénzteremtéssel ellentétes irányú folyamatok.

 

Pénz, pénzeszközök:

Pénz: fizetési eszköz vagy csereeszköz.

Pénzeszközök:

·       Tranzakciós pénz (M1):

Azokat a tételeket tartalmazza, amelyeket tranzakciós célokra használunk.

Összetevői:

•        érmék

•        papírpénz

Napjainkban az érme és papírpénz teremtett pénz. Ez a kifejezés arra utal, hogy a kormányzat pénznek nyilvánít valamit, még ha történetesen nincs is belső értéke. A papírpénz és a fémpénz törvényes fizetőeszköz, ami azt jelenti, hogy e pénzt el kell fogadni közösségi é magánadósságok kiegyenlítésére egyaránt.

•        folyószámlák

Technikailag ezeket úgy nevezzük, hogy látra szóló és más csekkel lehívható betétek.

·       Tágan értelmezett pénz (M2):

Vagyontartási pénznek vagy kvázipénznek is nevezik. Az M2 tartalmazza az M1 értékét, valamint a banki takarékbetéteket és a hasonló vagyonelemeket, amelyek igen közeli helyettesítői a tranzakciós pénznek.

Nem minősíthetőek ezek tranzakciós pénznek, mert nem használhatjuk őket minden vásárlásnál fizetőeszközként; kvázipénznek számítanak viszont, mert igen gyorsan és értékveszteség nélkül válthatók át készpénzre.

 

A pénz funkciói:

·       Csereeszköz:

·       Elszámolási egység: segítségével a dolgok értékét mérjük.

·       Értékőrző: lehetővé teszi, hogy hosszabb ideig megőrizzünk egy értékösszeget.

 

Banktevékenységek:

A pénzintézetek a kölcsönadóktól a kölcsönvevőkhöz áramoltatják a pénzt. Eközben pénzügyi eszközöket teremtenek (pl. folyószámlákat, takarék-betétszámlákat)

A bankok és más pénzügyi közvetítők messzemenően hasonlítanak más üzleti szervezetekhez. Úgy szervezik meg őket, hogy pénzt hozzanak a tulajdonosaiknak. Bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak ügyfeleiknek, s ennek fejében fizetséget kapnak tőlük.

Egy bank vagyonmérlege bizonyos aktívákat, passzívákat és tőketulajdont mutat ki. A bankvagyonmérleg sajátos vonása a „tartalékok” elnevezésű tétel az aktívák között.

A tartalékok olyan pénzalapok, vagyis aktívák, amelyeket a bankok pénztári készpénzállomány vagy az általuk a központi banknál betétbe helyezett pénzalapok formájában tartanak. A tartalékok egy kis hányada a mindennapi üzleti szükségletek fedezésére szolgál, túlnyomó részét azonban azért tartják, hogy eleget tegyenek a törvényes tartalék-előírásoknak.

 

Bankok pénztermelésének folyamata:

A betétteremtés folyamata:

°       A központi bank ellátja a bankrendszert egy általa meghatározott tartalékállománnyal.

°       A tartalékokkal szemben a bankrendszer ezeknél jóval nagyobb pénzmennyiséget teremt, formáját tekintve bankszámlapénzt. E folyamatot a bankbetétek multiplikálódásának nevezzük.

Ha a bankok az összes betéthez képest 100%-os készpénztartalékot tartanának, akkor nem következne be többszörös pénzteremtés olyankor, amikor a központi bank új, nagy energiájú tartalékokat juttat a rendszerbe. Csupán 1:1 arányú csere zajlana le a két pénzfajta között.

A modern bankok számára a központi bank előírja, hogy a látra szóló betétek után, a betétek nagyságától függően törvényes tartalékokat tartsanak.

 

Pénzkínálat-multiplikátor:

A pénzkínálat (vagy a betétállomány) és a banki tartalékok növekményének aránya. A pénzkínálati multiplikátor általában véve egyenlő a kötelező tartalékráta reciprokával.

pénzmultiplikátor = pénzkínálat változása / tartalékváltozás

 

A pénzteremtéssel ellentétes irányú folyamatok:

A tartalékok kimerülése csökkenti a bankszámlapénzt.

A bankrendszerbe kerülő újabb készpénztartalékból bizonyos mennyiség elszivároghat, részben a bankszektoron kívüli forgalomba, részben a látra szóló betétektől különböző vagyonelemekbe. Amikor az új tartalékok egy részét látra szóló betétek helyett más vagyonelemre cserélik, akkor a megteremtett bankszámlapénz és az új tartalékok aránya eltérhet a tíz az egyhez hányadostól, ill. a pénzmultiplikátor értékétől.

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 12. tétel

 

A központi banki politika. A monetáris politika eszközei. A pénzmennyiségre gyakorolt hatások. A központi bank egyéb tevékenységei.

 

A központi banki politika:

A központi bank fő funkciója a banktartalékok kínálatának – s ezáltal a gazdaság pénz- és hitelkínálatának – a szabályozása.

A központi bank célja az árstabilitás, a gyors reálnövekedés és az alacsony szintű munkanélküliség.

Ha a központi bank lassítani kívánja a gazdaságot, akkor ennek ötlépcsős folyamata a következő:

·       Csökkenti a banktartalékokat.

·       Ez a teljes M betétek többszörös összehúzódását eredményezi.

·       Ez felhajtja a kamatlábakat, és szűkíti a hitellehetőségeket, továbbá csökkenti a vagyon piaci értékét.

·       Mindez leszorítja a magán és állami beruházási kiadásokat.

·       Ez végül – miután bekövetkezett az aggregált kereslet többszörös csökkenése – visszafogja a kibocsátást és az árakat.

 

A monetáris politika eszközei:

·       Nyíltpiaci műveletek:

A Fed növelni vagy csökkenteni tudja a banki tartalékokat a kormányzati papírok nyíltpiaci adásvételével. Ezek az úgynevezett nyíltpiaci műveletek a központi bank legfontosabb stabilizáló eszközei.

·       Jegybanki kamatláb-politika:

Ha a kereskedelmi bankoknak kevés tartaléka van, hitelt vehetnek fel a Fed-bankoktól. Az így megszerzett eszközöket jegybanki hitelből származó tartalékoknak nevezik.

Napjainkban a jegybanki kamatláb a monetáris politika viszonylag jelentéktelen eszköze. A jegybanki kamatláb megváltoztatását olykor arra használják, hogy a piacokat tájékoztassák a fontosabb gazdaságpolitikai változásokról. Leggyakrabban azonban a jegybanki kamatláb egyszerűen a piaci kamatlábakat követi, hogy a bankok ne juthassanak extraprofithoz az alacsony kamatlábon felvett hitelek magasabb kamatra való kikölcsönzésével a nyílt piacon.

·       A kötelező tartalékráta megváltoztatása:

A kötelező tartalékokat törvényben rögzítik. A tartalékolás előírt mértékét a kötelező tartalékráta mutatja meg. A kötelező tartalékrátát magasra helyezik annak érdekében, hogy a jegybank ellenőrizhesse a pénzkínálatot.

A Fed megváltoztathatja a tartalék-előírást, ha gyorsan akarja módosítani a pénzkínálatot. A tartalék-előírások megváltoztatására igen ritkán kerül sor, mert ez a lépés túl nagy és túl hirtelen fordulatot eredményez a monetáris politikában. Nyíltpiaci műveletekkel is elérhetők a szükséges eredmények, de jóval kisebb megrázkódtatással.

 

A pénzmennyiségre gyakorolt hatások:

Az állampapíroknak a nyílt piacon történő eladásával a központi bank csökkenti az aktíváit és a passzíváit, s ezáltal csökkenti a bankok tartalékait. Ennek eredményeként csökken a bankoknak a betéteket fedező tartalékbázisa. A lakosságnak kevesebb M-je és több kormánykötvénye lesz. A nyíltpiaci vásárlások az ellenkező hatást idézik elő, a bankok tartalékainak a növelésével végső soron bővítve az M-et.

A nemzetközi tartalékok kiáramlása csökkentheti a tartalékokat és a M-et, hacsak nem ellensúlyozzák a központi nyíltpiaci kötvényvásárlások. A beáramlásnak ezzel ellenkező hatása van, hacsak ezt sem ellensúlyozzák. A nemzetközi áramlások ellensúlyozásának a folyamatát „sterilizálásnak” nevezzük.

 

A központi bank egyéb tevékenységei:

w    a hivatalosárfolyam-műveletek intézése

w    a bankok szabályozása

w    a nemzetközi problémák kezelése

 

 

 

Makroökonómia 13. tétel

 

Reálkamatláb értelmezése, beruházásokra gyakorolt hatásuk. A monetáris politika hatása a kamatlábakra. A pénz kínálata és kereslete.

 

Reálkamatláb értelmezése, beruházásokra gyakorolt hatásuk:

Reálkamatláb: javak mennyiségében és nem pénzben mért kamatláb. Az inflációval kiigazított kamatláb. Úgy kell kiszámolni, hogy a nominális kamatlábból levonjuk az inflációs rátát.

A beruházási döntések szempontjából mérvadó kamatláb a reálkamatláb. Azért, mert amikor tőkejavakat vásárolunk, nem csupán használati díjat kapunk e javak után, hanem egy bizonyos automatikus hozamot is, mivel az általános árszínvonal emelkedésével e vagyontárgyak értéke is nő.

 

A monetáris politika hatása a kamatlábakra:

A pénzpiacot a társadalomnak a pénz tartására irányuló kívánsága (DD görbe) és a központi bank monetáris politikája (SS görbe) mozgatja. A kettő kölcsönhatása meghatározza a piaci kamatlábat. A szigorúbb monetáris politika balra tolja el az SS görbét, megemelve a piaci kamatlábakat. A nemzeti kibocsátás vagy az árszínvonal emelkedése minden adott kamatláb mellett növeli az M keresletét, jobbra tolva el a DD görbét.

Ha a központi bank csökkenti a pénzkínálatot, emelkednek a kamatlábak. Olyan mértékben, hogy rábírják a cégeket és a háztartásokat valuta- és folyószámlakészletek leépítésére, pontosan azzal a mennyiséggel, amennyivel a pénzkínálat csökken.

 

Pénzkeresleti és pénzkínálati görbe

 

A pénz kínálata és kereslete:

Pénzkereslet: közgazdasági gyűjtőfogalom annak megjelölésére, hogy miért akarnak az egyének és a vállalatok pénzkészletet tartani.

Típusai:

w    Tranzakciós pénzkereslet: arra utal, hogy az embereknek pénzre van szükségük a dolgok megvásárlásához.

w    Vagyontartási pénzkereslet: azt a kívánságot fejezi ki, hogy igen likvid és kockázatmentes eszköz álljon rendelkezésre.

Pénzkínálat: a szűken értelmezett pénzkínálat (M1) magában foglalja a pénzérméket, a papírpénzt, valamint a látra szóló vagy folyószámlabetétek összegét. A tágabban értelmezett pénzkínálatba (M2) beszámít az M1 minden összetevője, ezen kívül bizonyos likvid eszközök és kvázi-pénzek, tehát a takarékbetétek, a pénzalapok és a hasonló dolgok.

A pénz kínálata és kereslete közösen alakítja ki a piaci kamatlábat.

A pénzkeresleti görbe negatív meredekségű, mert a pénztartás csökken a kamatláb növekedésével.

A keresleti és kínálati görbe metszéspontja határozza meg a piaci kamatlábat.

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 14. tétel

 

Hogyan befolyásolja a pénz a kibocsátást? Monetarizmus. A pénz forgási sebessége. A racionális várakozások tételei.

 

Hogyan befolyásolja a pénz a kibocsátást?:

Amikor a központi bank növeli a pénzkínálatot, akkor általában esnek a kamatlábak, és a hitel bőségesen áll rendelkezésre. Ennek következtében jövedelmezőbb új beruházási programokra várakozni, s így emelkednek a beruházási kiadások. Ez jobbra tolja el az aggregált keresleti görbét, növelve a kibocsátást és az árakat.

A folyamat a következőképpen játszódik le:

Pénz fel > piaci kamatláb le > piaci kamatláb fel > AD fel > GNP és az ár fel

A monetáris szűkítés (nyíltpiaci műveletek révén) felhajtja a kamatlábakat. ez lenyomja a beruházási kiadásokat, és a multiplikátor révén az aggregált keresletet, csökkentve ezáltal a kibocsátást és az árakat.

A folyamat a következőképpen játszódik le:

Pénz le > piaci kamatláb fel > piaci kamatláb le > GNP és ár le

 

Monetarizmus:

Elméleti iskola, amely szerint a makroökonómiai ingadozások főleg a pénzkínálat változásaiból erednek. Rövid távon e nézet szerint elsődlegesen a pénzkínálat változásai idézik elő mind a reálkibocsátás, mind az árszínvonal változásait. Hosszabb távon e felfogás azt tartja, hogy az árak és a pénzkínálat tendenciaszerű azonos ütemben mozognak. A monetaristák többnyire arra a következtetésre jutnak, hogy a legjobb makroökonómiai politika a pénzkínálat állandó ütemben való növelése.

 

A pénz forgási sebessége:

A pénz csereeszközként a vásárlótól az eladóhoz kerül, majd egy új vásárlóhoz és így tovább. A sebesség kifejezés e mozgás tempójára utal. Az az ütem, amelyben a pénzállomány egy adott évben megfordul.

Úgy határozhatjuk meg, hogy a nominális GNP értékét elosztjuk a teljes pénzkínálattal.

V = GNP / M = P*Q / M

 

A racionális várakozások tételei:

A racionális várakozások makroökonómiája két alapvető hipotézisen nyugszik:

•        Az emberek hatékony és racionális várakozásokat alakítanak ki (az emberek racionális várakozásokkal élnek, amikor az előrejelzéseik elfogulatlanok, egyszersmind figyelembe veszik az összes elérhető információt).

•        Az árak és a bérek rugalmasak.

E két feltételezés alapján a gazdaságpolitika hatástalanságát hirdető tétel a következő meglepő következtetésre jut: a megjósolható kormányzati politika nem képes elmozdítani a munkanélküliségi rátát a természetes rátáról.

Ez az elmélet azt állítja, hogy bár esetleg ereszkedő rövid távú Phillips-görbét tapasztalunk, a lejtőt nem tudjuk kihasználni a gazdaság stabilizálására. Ha a kormányzat következetes gazdaságpolitika révén megpróbálja a természetes ráta alá szorítani a munkanélküliséget, akkor a gazdasági tényezők hamarosan kiismerik, és már előre látják ezt a politikát.

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 15. tétel

 

Költségvetési-monetáris szabályozás keveréke. Az államadósság. Az IS és az LM görbék elemzése a gazdaságpolitikai változások hatására.

 

Költségvetési-monetáris szabályozás keveréke:

A tényleges költségvetés egy adott időszak tényleges pénzkiadásait, pénzbevételeit és deficitjét jelenti.

A strukturális költségvetés azt jelzi, hogy mekkora lenne a kormányzati bevétel, kiadás és deficit, ha a gazdaság potenciális kibocsátás szintjén működne.

A ciklikus költségvetés a konjunktúraciklusoknak a költségvetésre gyakorolt hatását mutatja ki: a bevételek, a kiadások és a deficitek azon változásait méri, amelyek azért lépnek fel, mert a gazdaság nem a potenciális kibocsátásnak szintjén működik, hanem konjunktúrában vagy recesszióban van. A ciklikus költségvetés a tényleges költségvetés és a strukturális költségvetés közötti különbség.

A monetáris és költségvetési politika legjobb kombinációja két tényezőtől függ:

¬    a keresletszabályozás szükségessége

¬    a költségvetési-monetáris koktél: a pénzszűkítő monetáris és a laza költségvetési politika együttese rendszerint serkenti a fogyasztást és visszafogja a beruházásokat, míg a pénzhígító monetáris és a feszes költségvetési politika éppen ellenkező hatással jár.

 

Az államadósság:

A kormányzat tartozásainak összessége államkötvények vagy rövid lejáratú értékpapírok formájában. A magánszféra felé fennálló kormányzati adósságba nem számít bele a kvázi-kormányzati intézményeknél lévő kötvényállomány.

Típusai:

v    Külső adósság: amellyel külföldieknek tartozunk, nettó levonást jelent az emberek rendelkezésére álló javakból és szolgáltatásokból. Javakat kell külföldre küldeni ezen adósság kamatainak a fizetése céljából.

v    Belső adósság: amellyel a kormányzatok a saját polgáraiknak tartoznak. Kamatfizetéseket tesz szükségessé a kötvénytulajdonosok javára, és ebből a célból adókat kell kivetni. Hatékonyságot és jólétet érő torzulások.

A nagymértékű kormányzati adósság hosszú távon fékezi a gazdasági növekedést. A nagy államadósság tendenciájában csökkenti az ország potenciális kibocsátásának növekedési ütemét, mivel magántőke szorul ki, fokozódik a hatékonyságvesztés az adóztatás következtében, és az ország kénytelen csökkenteni fogyasztását a külföldi adósságszolgálat megfizetése érdekében.

A nagyarányú államadósság legsúlyosabb következménye amiatt lép fel, hogy kiszorítja a tőkét a nemzet vagyonállományából. Ez a hatás azért áll elő, mert a cégek kötvényei és törzsrészvényei jól helyettesíthetők kormánykötvényekkel. Ennélfogva a kormányzati adósság növekedése csökkentheti a gazdaság tőkeállományát.

 

Az IS és az LM görbék elemzése a gazdaságpolitikai változások hatására:

Az IS görbe azokat a kamatláb- és kibocsátáskombinációkat reprezentálja, amelyek esetében a tervezett megtakarítások egyenlőek a tervezett beruházásokkal.

Az LM görbe azokat a kamatláb- és kibocsátáskombinációkat mutatja, amelyek eetében a pénz kínálata és kereslete egyenlő.

Ahol mind a jószág-, mind a pénzpiacok egyensúlyban vannak, ott találjuk az IS és az LM metszéspontját. Az E pontban tehát a pénz kereslete és kínálata egyenlő, és a tervezett megtakarítások egyenlőek a tervezett beruházásokkal. Az E pont ennélfogva a kibocsátás és a kamatlábak makroökonómiai egyensúlyi szintjeit reprezentálja.

 

 

A monetáris expanzió jobbra tolja el az LM görbét, az LM’-be. Ez alacsonyabb kamatlábakat és nagyobb egyensúlyi GNP-t eredményez.

A költségvetési expanzió bármely adott kamatláb mellett jobbra, az IS’-be tolja el az IS görbét. Az adócsökkentések vagy a kiadásnövelések tehát magasabb kamatlábakhoz és nagyobb GNP-hez vezetnek.

Egy kombinált költségvetési és monetáris expanzió egyértelműen növeli a GNP-t, a kamatlábakra gyakorolt hatás azonban nem világos.

 

 

 

 

Makroökonómia 16. tétel

 

A piacok általános egyensúlya és a hatékonyság összefüggésrendszere. A határköltségen alapuló ármeghatározódás, jövedelem-eloszlás.

 

A piacok általános egyensúlya és a hatékonyság összefüggésrendszere:

·       A kompetitív kínálat és kereslet működése meghatározza az árat és a mennyiséget.

·       Az emberek keresleti görbéi mögött a relatív határhasznuk húzódik meg.

·       A kompetitív kínálat és az átlagköltség görbéi mögött a kibocsátást a tényezőráfordításokkal összefüggésbe hozó termelési függvénygörbe húzódik meg; a költségek akkor válnak minimálissá, ha a cég addig támaszt keresletet a ráfordítások iránt, amíg azok határterméke arányossá nem válik a tényezőárakkal.

·       Az összes vállalatra vonatkozóan összegzett határtermékek és határtermék-bevételek alakítják ki a termelési tényezők származékos keresletét.

·       A föld, a munka vagy a tőkejavak e származékos kereslete a piaci kínálatukkal kölcsönhatásban határozza meg az olyan tényezőárakat, mint amilyenek a járadékok, a bérek, a bérleti díjak és így tovább.

·       Az elsődleges erőforrásokkal, mint amilyen a föld és a munka, termelés útján előállított tőkejavak létrehozására használják fel, amelyeket viszont közvetett módon használnak fel a társadalom végső kibocsátásának a növelésére. Továbbá, a tőke olyan hozadékrátát jövedelmez, amely az embereknek a fogyasztástól való tartózkodásával együttesen meghatározza a reálkamatot.

A tökéletes verseny viszonyai között – amikor az összes jószágár egyenlő a határköltségekkel, az összes tényezőár egyenlő a határtermékük értékével, s nincs túlcsordulás, vagyis külső gazdasági hatás –, a piaci mechanizmus valóban allokációs hatékonyságot eredményez (pareto-féle hatékonyság). Ilyen esetben, amikor mindegyik termelő önző módon maximalizálja profitját, és mindegyik fogyasztó önző módon maximalizálja a saját hasznát, a rendszer egésze hatékony abban az értelemben, hogy „senki sem kerülhet kedvezőbb helyzetbe anélkül, hogy ez ne lenne sérelmes valaki más számára”.

Egy gazdasági helyzet vagy eredmény akkor mutat allokációs hatékonyságot, ha a haszonlehetőség-határon van.

A haszonlehetőségek határa azt mutatja meg, hol van a hasznosság, a kielégülés, vagyis a jólét a külső határa.

 

A határköltségen alapuló ármeghatározódás, jövedelem-eloszlás:

Egy utópikus rendszer az ármeghatározódás 4 különböző típusát alkalmazhatná:

•        a fogyasztási javak árait

•        a béreket és ösztönzőket

•        a közbülső javak, vagyis előállított ráfordítások elszámolási árait

•        végső átalányösszegű juttatásokat (amelyek ha pozitívak transzfertételek, ha pedig negatívak, akkor adók)

 

Az első három árat a kínálat és a kereslet határozza meg. Bármely fogyasztási jószágot addig termelnek, amíg a termelés teljes határköltsége (amely ahhoz szükséges, hogy az összes szükséges erőforrásokat elvonja más felhasználási irányzatoktól és a szabad időtől) éppen egyenlő nem lesz az árral.

 

A jövedelem végső eloszlását a társadalom által ideálisnak tekintett eloszlási sémának megfelelővé tennék olyan társadalmi juttatások fizetésével, amelyek a szükségletektől, az igényektől és az érdemektől függnének, nem pedig az erőfeszítéstől vagy a teljesítménytől, ahogyan a bérek esetében. Az, hogy ez a megoldás pontosan milyen fokú egyenlőséget vagy egyenlőtlenséget von maga után, erkölcsi, nem pedig tudományos kérdés.

 

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 17. tétel

 

A kormányzatok tevékenységének növekedése és a kormányzati funkciók. Kormányzati kiadások – adók – GNP. A kormányzat gazdasági szerepe. Kiadások és az adózás. Adózási elvek, adófajták. Progresszivitás és hatékonyság.

 

A kormányzatok tevékenységének növekedése és a kormányzati funkciók:

A kormányzatoknak a gazdasági tevékenységet befolyásoló fő eszközei:

w    Az adók: amelyek csökkentik a magánfogyasztást vagy a beruházásokat, s ezáltal erőforrásokat szabadítanak fel a közkiadások számára; emellett olyan adók is vannak, amelyek ösztönzik vagy fékezik a gazdasági tevékenység bizonyos fajtáit.

w    A kiadások: amelyek bizonyos javak vagy szolgáltatások előállítására ösztönzik a cégeket vagy a munkásokat, de ide tartoznak a transzferkifizetések is, amelyek jövedelemtámogatást nyújtanak.

w    A szabályozás vagy ellenőrzés, amely az embereket különböző gazdasági tevékenységek végzésére vagy az azoktól való tartózkodásra utasítja.

 

A kormányzat funkciói:

·       A jogi keretek biztosítása.

·       A makroökonómiai stabilizációs politika meghatározása. (elősegítheti a munkanélküliség ingadozásainak mérséklődését, vagy megfékezheti a szélsőséges inflációt)

·       Az erőforrások eloszlásának a gazdasági hatékonyság fokozását célzó befolyásolása.

·       A jövedelemelosztást befolyásoló programok kidolgozása.

 

Kormányzati kiadások – adók – GNP:

A kevésbé fejlett, szegény országok kormányzatai általában kevesebb adót tesznek be és költenek el a nemzeti termékhez képest, mint a fejlett országok. A nagyobb bőség nagyobb kölcsönös függőséggel és a szociális szükségletek kielégítésének a vágyával, valamint azzal jár együtt, hogy kevesebbet kell magánjellegű létszükségleti cikkekre költeni.

Adó: az államnak fizetendő, közvetlen ellenszolgáltatás nélküli fizetési kötelezettség.

A bruttó nemzeti termék (GNP): úgy határozható meg, mint a nemzet összes termékének a dolláráramlása, mint a fogyasztás, plusz a beruházás (hazai és külföldi), plusz a javakra és szolgáltatásokra fordított kor-mányzati kiadások összege.

GNP = C + I + G

Az árindex (az árak átlagos szintjének mércéje) alkalmazásával definiálhatjuk a nominális GNP-t (a folyó árakon számított GNP-t), hogy a reál GNP (egy adott bázisév vásárlóerejével rendelkező dollárokban ki-fejezett GNP) pontosabb mércéjéhez jussunk.

Reál GNP = Nominális GNP / GNP-deflátor.

GNP-deflátor: a nominális GNP-nek a reál GNP-hez viszonyított aránya.

Nettó nemzeti termék (NNP).

 

A kormányzat gazdasági szerepe:

A kormányzat gazdasági szerepe roppant mértékben megnőtt. Bonyolult, kölcsönös függőségekkel átszőtt társadalmunkban mind több tevékenység tartozik közvetlen szabályozás és ellenőrzés alá (ld. funkciók).

 

Kiadások és az adózás:

A kormányzat közvetlen kiadásait az országos jelentőségű dolgokra, vagyis a nemzeti közjavakra összpontosítja. A helyhatóságok figyelmüket gyakran a helyi közjavakra koncentrálják, olyan közjavakra, amelyeknek a haszna főleg a helyi lakosokra korlátozódik. Továbbá a kormányzat segélyezi a helyhatóságokat olyan forrásokból előteremtett adóbevételeket biztosítva nekik, amelyek nem hagyhatják el könnyen a nemzeti adóhatárokat.

A kormányzati kiadások és adók napjainkban a teljes GNP megközelítőleg egyharmadát vonják el.

 

Adózási elvek, adófajták:

Az optimális adózásra vonatkozó két fő elv:

v    Haszonelvi megközelítés: a különböző embereket a társadalmi tevékenységből rájuk jutó „haszon” arányában kell megadóztatni.

v    Fizetőképességi megközelítés: az emberek által fizetett adó összegének össze kell függnie a jövedelmükkel, a vagyonukkal, vagyis a „fizetőképességükkel”.

Horizontális igazságosság: az egyforma embereket egyenlő mértékben kell adóztatni.

Vertikális igazságosság: a nem egyenlőket különbözőképpen kell megadóztatni.

Egy adót arányosnak, progresszívnek vagy degresszívnek nevezünk attól függően, hogy a magas jövedelműektől jövedelmük ugyanakkora hányadát, nagyobb hányadát vagy kisebb hányadát vonja el, mint az alacsony jövedelműektől.

 

 

Közvetett adó: javakra és szolgáltatásokra vetik ki.

Közvetlen adó: közvetlenül az emberekre vetik ki.

Az adók főbb típusai:

forgalmi és fogyasztási adók (degresszív)

társadalombiztosítási, kereseti és foglalkoztatási adók (mérsékelten degresszív)

részvénytársasági jövedelemadó

hozzáadottérték-adó (a termelés minden egyes fázisában felmerül)

személyi jövedelemadó (progresszív)

átalányadó (az összes jövedelmet együtt, egyszerre adóztatja meg, állandó adókulccsal)

vagyonadó (elsősorban ingatlanokra vetik ki a helyhatóságok)

 

Progresszivitás és hatékonyság:

Egyesek a progresszív adók miatt előnyben részesíthetik a több szabadidőt a több munkával szemben, mások esetleg keményebben dolgoznak.

Ha egy bizonyos fajta tőkét erősebben megadóztatnak, akkor az erőforrások más területre áramlanak.

Elméleti Laffer-görbe: zérus adókulcsnál nincs adóbevétel. Amikor az adók elérik a 100%-os értéket, akkor szintén nincs adóbevétel. A maximális bevétel pontja az 50%-os adókulcsnál következik be. Az adókulcsoknak az A pontból a B pontba való csökkentésével a bevételek még annak ellenére is emelkednének, ha az adókulcsot csökkentenék.

 

A valóságban a Laffer-görbe erősen jobbra dől. Az adókulcsok kismértékű felfelé vagy lefelé való változása nagyjából ezzel arányos hatást gyakorol a bevételekre.

 

Makroökonómia 18. tétel

 

Közösségi választások. Közösségi választás és a haszonlehetőség határ. Különböző szavazati szabályok. Közösségi választások következményei. Külső gazdasági hatásokkal együtt járó gyenge piaci hatékonyság. Környezetszennyezés. A gyenge hatékonyság elemzése. A szennyezőanyag kibocsátás csökkentésének lehetőségei.

 

Közösségi választások:

A politikai döntéshozatal egy szabályegyüttes keretein belül zajlik; ez az ország alkotmányából és választási rendszeréből áll.

Közösségi választás: a közgazdaságtan és a politikatudomány részterülete, amely azt tanulmányozza, miként hozzák meg döntéseiket a kormányzatok, és hogyan irányítják a gazdaságot. A közösségi választások elmélete a politikusok szavazatmaximalizáló magatartását hangsúlyozza, szemben a piaci elmélettel, amely az üzleti vállalkozások profitmaximalizáló magatartását feltételezi.

 

Közösségi választás és a haszonlehetőség határ:

 

 

A diagram minden egyes pontja a hasznosságnak vagy a kielégülésnek vagy a reáljövedelemnek azt a mennyiségét reprezentálja, amelyet az egyes csoportok reprezentatív tagjai elérhetnek.

Az E pont azt a hasznossági szintet mutatja, amely a tiszta szabadverseny eredményeként áll elő, ahol is nem tesznek gazdasági lépéseket a jövedelmek megváltoztatására vagy a monopóliumok visszafogására és így tovább.

Kollektív cselekvés révén azonban a társadalom esetleg mindenki kielégülését fokozni tudja. A vastag vonallal így egy olyan társadalom haszonlehetőség-határát jelöljük, amely a kollektív cselekvés összes rendelkezésre álló fajtáját alkalmazza. A közösségi választás azt mutatja, hogy egy gazdaság miként határoz meg olyan módszereket, amelyek révén E piaci pontjából alternatív pontokba mozdulhat el.

 

Különböző szavazati szabályok:

A szavazási szabályok az egyéni preferenciák kollektív döntéssé való összesítésének módszerei.

Egyhangúság elve: mindenki minden változással értsen egyet. Bár az ilyen eljárás ideálisnak tűnik, gyakorlatilag kivitelezhetetlen, s általában a status quóra kárhoztatja a társadalmat.

Egyetlen kollektív döntésnek sem szabad senkit kedvezőtlenebb helyzetbe juttatnia.

Többségi szabály: a törvények akkor válnak érvényessé, ha a szavazatok több mint a fele elfogadja őket.

Minősített többség elve: az adott intézkedés akkor válik érvényessé, ha a szavazatok kétharmadát megkapják.

Szavazási paradoxon: amikor egyetlen program sem számíthat többségre az összes többi programmal szemben. Az ilyen helyzetekben az alternatív kormányzati programok közötti vég nélküli körforgás tapasztalható. Tehát a napirend döntő jelentőségű az eredmény szempontjából: a szavazási sorrend meghatározhatja, hogy melyik program érvényesül.

Arrow tétele: nincs a többségi szabályon alapuló olyan szavazási rendszer, amely garantálná a hatékonyságot, tiszteletben tartaná az egyéni preferenciákat, és nem függne a napirendtől.

 

Közösségi választások következményei:

Kormányzati kudarc: amikor a kormányzati politika vagy a kollektív cselekvés olyan lépéseket eredményez, amelyek nem fokozzák a gazdasági hatékonyságot, és nem javítják az erkölcsileg elfogadható jövedelemelosztást. Mindenki kedvezőtlenebb helyzetbe kerül.

Újraelosztó eredmények: előnyös az egyik csoport, de hátrányos a másik számára.

Pareto-féle tökéletesítések: mindenki számára a kielégülés fokozódását eredményezik, mindenki kedvezőbb helyzetbe kerül, anélkül, hogy bárki más kedvezőtlenebb helyzetbe kerülne.

 

Külső gazdasági hatásokkal együtt járó gyenge piaci hatékonyság:

A nagymértékben közösségi jellegű javak többségét kollektívan biztosítják.

A kormányzat legitim célja: azt tegye meg az emberek számára, amit meg kell tenni, de amit ők maguk egyéni erőfeszítéseik révén egyáltalán nem, vagy nem olyan jól tudnak megtenni.

 

Környezetszennyezés:

Kiigazításokat kell végrehajtani a kedvezőtlen külső gazdasági hatások ellensúlyozására.

Az állam lépéseket tehet a káros kibocsátásoknak a korlátozására. Ezek a lépések mind arra ösztönzik a közműtársaságokat, hogy szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat fordítsanak a káros kibocsátás visszafogására.

 

A gyenge hatékonyság elemzése:

Az emelkedő MSD és MPD egyenes azt a kárnövekményt mutatja, ami a tulajdont és az embereket egy acélgyár által kibocsátott szennyezőanyagok következtében éri. Az alsó szaggatott vonal az acélvállalat által ténylegesen elszenvedett határkár, s így a magánhatárkár. A felső egyenes a teljes, vagyis társadalmi határkár, amely függvénygörbéjével szembesül. A cég a saját MPD-jét a környezetszennyezési adókhoz hozzáadva az MSD egyenessel egyenlő határköltség-görbével szembesül, s így a hatékony E pontba jut.

 

 

A szennyezőanyag kibocsátás csökkentésének lehetőségei:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 19. tétel

 

A gazdasági növekedés elmélete. Tőkefelhalmozási modellek. A tőkefelhalmozás geometriai elmélete, technikai fejlődése. A gazdasági növekedés trendjei, forrásai, növekedés-számviteli megközelítése. Harrod-Domar-féle növekedési modellek.

 

A gazdasági növekedés elmélete:

Gazdasági növekedés: az ország potenciális GDP-jének vagy nemzeti kibocsátásának bővülése.

A gazdasági növekedés elméletei azokat a tényezőket vagy folyamatokat tanulmányozzák, amelyek gazdasági növekedést eredményeznek, azokat a hatóerőket vizsgálják, melyek egyes országoknak gyors, másoknak lassú növekedést tesznek lehetővé.

Smith és Malthus klasszikus dinamikája:

A gazdasági fejlődést a változatlan földterület és a növekvő népesség függvényében ábrázolják.

Technikai változások hiányában a növekvő népesség végül is kimeríti a szabad föld kínálatát. A népsűrűség ebből következő növekedése kiváltja a csökkenő hozadék törvényének érvényesülését: a földterület változatlansága megakadályozza, hogy a kibocsátás a növekvő munkával arányosan nőjön. Mivel minden egyes munkás egyre kevesebb földterülettel működhet együtt, egyre kevesebb többletterméket hoz létre; a munka határtermékének csökkenése azt jelenti, hogy csökken a kompetitív módon megkeresett reálbér. Mivel minden egyes acre-nyi földterület egyre több munkával kapcsolódik össze, a határterméke és a kompetitív módon megkeresett járadéka nő. A malthusi egyensúly akkor következik be, amikor a bér már a létminimumszintre esett, amely alatt a munka kínálata már nem termeli újra önmagát.

 

Tőkefelhalmozási modellek:

Ez a megközelítésmód olyan világot vizsgál, amelyben a munka nem gazdasági okokból nő, míg a tőke a profitrátákra reagálva halmozódik fel. Kezdetben fokozatosan nő az egy munkásra jutó tőke mennyisége, vagyis fokozódik a tőkeintenzitás. Technikai változás és innováció híján az egy munkásra jutó tőke növekedése a csökkenő hozadék miatt nem párosulna az egy munkásra jutó kibocsátás ezzel arányos növekedésével. Ennélfogva a tőkeintenzitás fokozódása csökkentené a tőke hozadékrátáját (amely kockázatmentes verseny viszonyai között egyenlő a reálkamatlábbal).

Az alapvető tényezőárhatár azt jelzi, hogy a béreknek miként kell emelkedniük, ha a tőkehozadék, vagyis a reálkamatláb csökken. Egy olyan világban, amelyben a tőkeintenzitás fokozódik, a reálkamatláb csökkenő tendenciája a reálbérek emelkedését eredményezi a tényezőhatár mentén..

Neoklasszikus növekedési modell: az ipari országok növekedésének hosszú távú tendenciáit feltáró elmélet, ill. modell. E modell az egy főre jutó tőkeállomány növekedésének és a technológiai fejlődésnek a jelentőségét hangsúlyozza a potenciális reál GDP növekedésének magyarázatában.

 

A tőkefelhalmozás geometriai elmélete, technikai fejlődése:

Ha változatlan mennyiségű munkához több tőkejószágot adunk hozzá, akkor ez csökkenti a tőkehozadékot. A reálkamatláb tehát a tőke növekedésével csökken, amint azt a DD görbén feltüntetett nyíl mutatja. A tőkefelhalmozás az A pontból a B pontba, majd az E pontba szorítja le a reálkamatlábat (vagy a tőke hozadékrátáját). Végül a kamatláb olyannyira alacsonnyá válhat, hogy már nem megy végbe tőkefelhalmozás.

A bérek viselkedését a jobb oldali tényezőhatárár mutatja. A tőkefelhalmozás lefelé hajtja a béreket, miközben a tőke hozadékrátáját (vagyis a profitrátát) leszorítja.

 

 

Az újítások és a technikai fejlődés növeli a tőke termelékenységét és a termelési tényezőknek kifizethető kibocsátás mennyiségét. Ezek jobbra történő eltolódások az idő függvényében magasabb béreket és nagyobb termelékenységet tesznek lehetővé.

Újítások:

°       Munkamegtakarító újítások: csökkentik a munkaigényességet, növelik a tőke keresletét.

°       Tőkemegtakarító: munkaszükségletnél nagyobb mértékben csökkenti a tőkeszükségletet.

°       Semleges: nem gyakorolnak jelentősebb hatást a különböző tényezők relatív keresletére vagy hozadékára.

 

A gazdasági növekedés trendjei, forrásai, növekedés-számviteli megközelítése:

A gazdasági növekedés hét alapvető trendje:

1)     A népesség nőtt, de sokkal mérsékeltebb ütemben, mint a tőkeállomány, ami a tőkeintenzitás fokozódását eredményezte.

2)     A reálbérek erősen növekvő trendet mutatnak.

3)     A béreknek és a fizetéseknek a tulajdon összhozadékához viszonyított részaránya hosszú távon igen kis mértékben nőtt.

4)     A tőkehozadék-ráta vagy a reálkamatláb csökkenése helyett valójában a konjunktúraciklusoknak megfelelő igazodása figyelhető meg.

5)     Ahelyett, hogy a tőke/kibocsátás arány állandó növekedését észlelnénk – mivel a tőkeintenzitás fokozódása a csökkenő hozadék törvényének érvényesülését idézi elő –, a tőke/kibocsátás arány valójában csökkent.

6)     A nemzeti megtakarításoknak a nemzeti összkibocsátáshoz viszonyított aránya igen stabil volt hosszú időszakokon át.

7)     A konjunktúraciklusok hatásait leszámítva a nemzeti termék többé-kevésbé állandó ütemben nőtt az utóbbi 85 évben.

 

Gazdasági növekedés forrásai, növekedés-számviteli megközelítése:

A piacgazdaságok fejlődése a munka és a tőke bővülésének, valamint a technológia változásának köszönhető.

A kibocsátás növekedése a növekedés-számviteli alapvető összefüggésének megfelelően alakul:

Q%-os növekedése = ¾ (L %-os növekedése) + ¼ (K%-os növekedése) + T.F.

L = munka, K = tőke T.F. = technikai fejlődés

Az egy főre jutó növekedés:

Q/L %-os növekedése = ¼ (K/L %-os növekedése) + T.F.

Az egy főre jutó kibocsátás negyed olyan gyorsan nőne, mint az egy főre jutó tőke, amiben a csökkenő hozadék törvényének hatása tükröződik.

T.F. = Q %-os növekedése – ¾ (L %-os növekedése – ¼ (K %-os növekedése)

 

Harrod-Domar-féle növekedési modellek:

A leegyszerűsített Harrod-féle rendszer természetes növekedési üteme a hatékonysági egységekben (az egyes munkaórák fokozódó technikai hatékonysága által megnövelt természetes munkaegységekben) kifejezett munkakínálatának évi százalékos növekedése. A kiegyensúlyozott növekedésnek az a feltétele, hogy a kibocsátásnak és a tőkének ugyancsak ebben a természetes ütemben kell nőnie.

S = g * K/Q

g = természetes évi növekedési ütem, S = megtakarítás / GNP

Ez az összefüggés határozza meg az önkéntes megtakarítások és beruházások ahhoz szükséges mennyiségét, hogy a Harrod-féle természetes növekedési ütem egyensúlyi állapotban maradjon.

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 20. tétel

 

Fejlődő országok közgazdaságtana. Növekedési, gazdasági feltételek. Népesedés. Malthus-i népesedéselmélet. A fejlődő országok gazdasági fejlődésének folyamata, elemei. A nemzetközi kereskedelem. A komparatív előny elmélete. A kereskedelemből származó haszon és a komparatív előny törvénye. A komparatív előny grafikus ábrázolása.

 

Fejlődő országok közgazdaságtana:

Fejlődő ország: az ide sorolható országokban jóval elmarad az egy főre jutó jövedelem a fejlett országok jövedelmétől.

A várható életkor alacsony, az oktatási lehetőségekhez való hozzájutás és az írni-olvasni tudás szerény szintű. A népesség jelentős része az agrárgazdaságokban él és dolgozik.

 

Növekedési, gazdasági feltételek. Népesedés. Malthus-i népesedéselmélet:

Először Thomas Malthus által megfogalmazott hipotézis a népesség növekedési tendenciájáról, vagyis hogy ez „természete” szerint gyorsabb az élelmiszer-ellátás bővülésénél. Az egy főre jutó élelmiszertermelés ennek megfelelően csökken, ami korlátozza a népességszámot.

Általánosabb megfogalmazásban: a népesség rendszerint gyorsabban nő a jövedelmek vagy az életszínvonal emelkedésénél.

A népesedéselmélet legfontosabb fejleménye a demográfiai átmenet megismerése. Az átmenet négy szakaszban meg végbe, s ennek során a hagyományos társadalom a magas születési és halálozási rátával jellemzett stabil népességtől eljut az alacsony születési és halálozási rátával jellemzett stabil népességig. A közbülső tartományban az országok általában azt tapasztalják, hogy a halálozási rátájuk előbb csökken, mint a születési rátájuk, úgyhogy népességrobbanás következhet be.

 

A fejlődő országok gazdasági fejlődésének folyamata, elemei:

A fejlődés kulcsa 4 alapvető tényezőben rejlik:

·       Humán erőforrások:

·       Természeti erőforrások:

·       A hazai vagy importált tőke képződés:

·       Technológia:

Sok fejlődő országban a legnyomasztóbb probléma az, hogy túlságosan kicsi a megtakarítás. Az eredmény gyakran az, hogy túlságosan keveset ruháznak be a gyors gazdasági fejlődéshez olyannyira szükséges termelőtőkébe.

A technológiai változás kölcsönhatásba lép az új tőkejavakkal és azokban is testesül meg. Komoly reményt nyújt a fejlődő országoknak, amennyiben adaptálni tudják a fejlett országok termelékenyebb technológiáját. Ehhez vállalkozókészségre van szükség. A fejlődés egyik feladata az, hogy ösztönözze a szűkösen rendelkezésre álló vállalkozói szellem nemzetközi növekedését.

A földrajzi adottságok, a szokás, a vallási és az üzleti beállítódás, az osztálykonfliktusok és a kolonializmus mind befolyásolják a gazdasági fejlődést, de egyik sem egyszerű és változatlan módon.

Nagyobb hatást gyakorolnak azok az elméletek, amelyek a nekilendülést hangsúlyozzák (ezek szerint a növekvő hozadék és a társadalmi általános tőke együttesen gyors ütemű növekedést tesz lehetővé ez rövid időszakra), az „elmaradottsági elmélet” (amely szerint a kevésbé fejlett országok gyors ütemben közelíthetnek a fejlettebbekhez, ha kölcsönveszik ezek technológiáját és technológusait); és a „kiegyensúlyozott növekedés” tézise (amely szerint az országok nagyjából azonos ütemben növekednek, akár fejlettek, akár elmaradottak).

 

A nemzetközi kereskedelem:

A külkereskedelem kibővíti az országok fogyasztási lehetőségeit. A kereskedelem lehetővé teszi, hogy az országok minden jószágból többet fogyasszanak, mint amennyit a belföldi termelési lehetőséghatáruk megenged olyan viszonyok között, amikor nincs külkereskedelem, és önellátásra vannak utalva.

 

A komparatív előny elmélete:

Az országnak azon árucikkek termelésére és exportjára kell szakosodnia, amelyeket relatíve alacsonyabb költségen tud előállítani, s azokat az árukat kell importálnia, amelyeket viszonylag magas költséggel termel. A külkereskedelem áruösszetételét tehát a komparatív előnyöknek, nem pedig az abszolút előnyöknek kell meghatározniuk.

 

A kereskedelemből származó haszon és a komparatív előny törvénye:

Ezen elv szerint egy ország növelheti az életszínvonalát és a reáljövedelmét azáltal, hogy azoknak az árucikkeknek a termelésére specializálódik, amelyeket a legtermékenyebben tud előállítani.

A komparatív előny elvének értelmében az ilyen specializáció minden országnak hasznos még akkor is, ha valamely ország abszolút mértékben hatékonyabb minden jószág termelésében, mint a többi ország. Ha az országok azokra a termékekre specializálódnak, amelyek előállításában komparatív előnnyel (vagyis nagyobb relatív hatékonysággal) rendelkeznek, akkor a kereskedelem kölcsönösen hasznos minden ország számára.

A kereskedelemből származó haszon: önkéntes csereügyletekkel elért aggregált jólétnövekedés. Nagysága egyenlő a fogyasztói többlet és a termelői profit növekményének összegével.

A reálbérek és a jövedelmek mindkét országban emelkednek, attól függetlenül, hogy az egyik régió abszolút módon hatékonyabb-e minden jószág termelésében, mint a másik, vagy sem.

A rosszul megválasztott vám vagy kvóta, ahelyett, hogy segítené az ország „védett” munkásait vagy fogyasztóit, csökkenti a reáljövedelmüket azzal, hogy megdrágítja az importot, és csökkenti az egész világ termelékenységét. Az országoknak veszteségeket okoz a protekcionizmus, mert a nemzetközi verseny csökkenése eltünteti a specializációban és a munkamegosztásban rejlő hatékonyságot.

 

A komparatív előny grafikus ábrázolása:

Ha egyáltalán nincs kereskedelem, akkor mindkét országnak meg kell elégednie a saját termelésével. Ezért a saját termelésilehetőség-görbéjére kell szorítkoznia, amelyet mindkét ország esetében a „kereskedelem megindulása előtt” felírható egyenes mutat. Miután a határok megnyíltak, és a verseny kiegyenlíti a két jószág relatív árát, a relatív ár egyenese valahol a vastag áregyenes és a vékony áregyenes között húzódik. Ezt a relatív áregyenest a nyíl mutatja.

Tehát a szabadkereskedelmi viszonyok között a kínálat-kereslet által meghatározott végső ár egyenese valahol a két ország hazai termelésilehetőség-görbéjének a lejtése között lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 21. tétel

 

Nemzetközi fizetési mérleg. A mérleg részei. Tartozások és követelések. A fizetési mérleg és a devizapiac kapcsolata.

 

Nemzetközi fizetési mérleg:

Az országnak a világ többi részével lebonyolított tranzakcióit összesíti egy adott időszakra vonatkozóan. A javak és szolgáltatások vásárlását és eladását, az adományokat, kormányzati tranzakciókat és a tőkemozgatásokat tartalmazza.

 

A mérleg részei:

·       Folyó fizetési mérleg: az ország fizetési mérlegének az a része, amely a termékek behozatalát és kivitelét (a látható exportot és importot) összesíti, ezen kívül a szolgáltatásokat és egyéb folyó tételeket is figyelembe veszi.

¬    áruforgalom

¬    szolgáltatások

¬    tőkejövedelmek

¬    egyoldalú transzferek

·       Tőkemérleg: ebben a vagyonelemek adásvételét könyvelik el az ország és a külföldiek között.

v    magán

v    kormányzati

·       Hivatalos tartalékok: minden ország képes bizonyos tartalékot aranyban, más nemzetek valutáiban és SDR-számlapénzben (a Nemzetközi Valutaalap által teremtett tartalékeszköz). A hivatalos tartalékok nemzetközi pénzként szolgálnak, ha egyensúlytalanságok keletkeznek az ország fizetési mérlegében. Amennyiben az országok hajlandóak lennének valutájuk szabad lebegtetésére, csak minimális tartalékra lenne szükségük.

·       Statisztikai eltérések: az összes nyilvántartásba nem vett tranzakció nettó összege.

 

Tartozások és követelések:

Akárcsak más mérlegek, a fizetési mérleg is pluszként vagy mínuszként tart nyilván minden ügyletet. A fizetési mérleg számvitelben a következő általános szabály érvényesül:

Ha egy ügylet külföldi valutát hoz az országnak, követel tételként, azaz pluszként könyvelik el. Ha pedig az ügylet külföldi valuta kiadásával jár, a tartozik oldalra, azaz negatív bejegyzésként vezetik be a mérlegbe. Az export általában követel, az import pedig tartozik tétel.

Az export külföldi valutabevétellel jár, ez tehát a követel oldalra kerül. A behozatalhoz devizát kell kiadni, ennek tehát a tartozik oldalon van a helye.

 

A fizetési mérleg és a devizapiac kapcsolata:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Makroökonómia 22. tétel

 

A kereskedelem és a vámok kínálati-keresleti elemzése. A vámok és a kvóták hatásai. A vámok gazdasági költségei. A protekcionizmus közgazdaságtana. A vámok fajtái. A vámok és a munkanélküliség. A vámok történelme és a GATT.

 

A kereskedelem és a vámok kínálati-keresleti elemzése:

 

 

Egyensúly, ha nincs kereskedelem: a belföldi kínálat és kereslet metszéspontja. Az árak viszonylag magasak.

Szabadkereskedelem: e gazdaságpolitika jegyében a kormányzat nem avatkozik be a nemzetközi kereskedelembe vámok, kvóták vagy egyéb eszközök alkalmazásával.

Az importkínálati görbe teljesen rugalmas, ezért vízszintes, mert a kereslet nem gyakorol hatást a világpiaci árra.

 

A vámok és a kvóták hatásai:

Vám: az a behozatali díj, adó, amelyet az importált termékek minden egységére kivetnek.

Tiltó jellegű vám: olyan magas vám, amely teljesen megakadályozza az importot.

A vám hatása növeli az árat, csökkenti az elfogyasztott és az importált mennyiséget, és növeli a belföldi termelést.

Kvóta: a protekcionista behozatali korlátozások közé tartozik; behatárolja egy konkrét árucikk importálható mennyiségét az adott időszakban.

Ugyanolyan hatást gyakorolnak, mint a vámok.

 

A vámok gazdasági költségei:

A kormányzati bevétel és a termelői profit növekedéséből származó haszon kisebb, mint a fogyasztókat érő gazdasági veszteség.

 

 

Az A mező a termelésben a magasabb belföldi ár által előidézett gyenge hatékonyság költsége.

A B háromszög a fogyasztói többletben a gyenge hatékonysággal járó magas ár miatt bekövetkezett veszteség.

A C mező a kormányzatnak jutó vámbevétel – a fogyasztóktól a kormányzathoz áramló, de hatékonysági veszteséget okozó transzfer.

A vám kivetésének három hatása van: ösztönzi a gyenge hatékonyságú belföldi termelést; gazdaságtalanul, azt igényli a fogyasztóktól, hogy fogják vissza vásárlásaikat a vámmal sújtott jószágból; és növeli a kormányzati bevételeket. Ezek közül csupán az első kettő okoz szükségképpen hatékonysági költséget a gazdaságnak.

 

A protekcionizmus közgazdaságtana:

Protekcionizmus: a hazai ágazatok védelmét szolgáló különféle intézkedések az importversennyel szemben. Leggyakrabban importvámot vagy –kvótát vetnek ki e célból.

Az importverseny elleni vám- és kvótavédelem mellett felhozott érvek:

Bizonyos nem-gazdasági érvek, amelyek kívánatosnak nyilvánítják a gazdasági jólét feláldozását más nemzeti célok szubvencionálása érdekében.

Közgazdaságilag hamis érvek.

Néhány olyan érv, amely nem érvényes egy tökéletesen kompetitív, teljes foglalkoztatottsággal jellemzett világban, de amely az igazság bizonyos magvait tartalmazza egy olyan ország esetében, amely elég nagy ahhoz, hogy befolyásolni tudja az import- és az exportárait, valamint egy olyan ország esetében, amelyet munkanélküliség sújt.

 

A vámok fajtái:

Megtorló vám: ha más országok kárt okoznak nekünk és maguknak vámok életbe léptetésével, akkor nem kell saját kárunkat növelni azzal, hogy magunk is vámokat léptetünk életbe.

Mentesítő záradék: egy ágazat kereskedelmi segélyintézkedésre (vámokra, kvótákra vagy tárgyalásos importvédelemre) jogosult, ha a kibocsátás, a foglalkoztatottság és a profit csökken, miközben az import emelkedik.

Optimális vám: a vám javíthatja egy nagy ország cserearányait (amelyeket export és importárai arányaként határozhatunk meg). Ez történik akkor, ha az ország monopolhatalommal rendelkezik a világpiacon.

 

A vámok és a munkanélküliség:

Az olyan vám, amely az importkereslet rovására növeli a belföldi keresletet, növeli a reál GNP-t, és csökkenti a munkanélküliséget éppúgy, ahogy a beruházások vagy a javakra és szolgáltatásokra fordított kormányzati kiadások növekedése.

A magas vámoknak ez a politikája növelheti a foglalkoztatottságot, legalábbis rövid távon, s amíg más országok megtorlást nem alkalmaznak.

Ha munkanélküliség tapasztalható, akkor az hatékonyabban csökkenthető a monetáris és költségvetési politika segítségével.

Hatékony makroökonómiai politika mellett az import által kiszorított munkások jól fizetett munkalehetőségeket találnak a komparatív előnnyel rendelkező ágazatokban, nem pedig rosszul fizetett munkalehetőségeket olyan ágazatokban, amelyek alig-alig tudnak csak megélni a gazdasági protekcionizmus védőernyője alatt.

Minthogy a protekcionizmus növeli az árakat, és gyenge hatékonyságú ágazatokat támogat, a vámok vagy a kvóták súlyosbítják a stagflációt. Az ország magasabb életszínvonalat érhet el alacsonyabb infláció mellett, ha a hazai monetáris és költségvetési politika segítségével teremt munkalehetőségeket, nem pedig a védelem révén.

 

A vámok történelme és a GATT:

A vámok a történelem során túlnyomórészt magasak voltak, de az 1930-as évek óta egy sor kereskedelmi tárgyalás eredményeként csökkentek.

GATT: Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény.

Az egyik legsikeresebb olyan nemzetközi szervezet, amely a kereskedelmi akadályok csökkentésének és alacsony szintre szorításának a megvalósítására törekszik.

 

 

 

 

Makroökonómia 23. tétel

 

Valutaárfolyamok. Árfolyamrendszerek, Hume négyágú aranyáramlási mechanizmusa. Vásárlóerő-paritás elmélete. Fix és lebegő árfolyamok. Nyitott gazdaságok makroökonómiája. Külkereskedelem multiplikátor. Valuta túl- és alulértékeltség hatásai. Valutakonvertibilitás.

 

Valutaárfolyamok:

Az egyik valuta ára, egy másik valutában kifejezve. A valutaárfolyam a valutapiacon alakul ki, ezen a piacon folyik a különböző országok valutáinak adásvétele.

Amikor az árfolyam emelkedik, vagy másként felértékelődik a hazai valuta, az importált termékek ára csökken, az export pedig drágább lesz a világpiacon. Ennek következtében az ország versenyképessége romlik a világpiacon, a nettó export visszaesik. A valutaárfolyamok változásai komoly hatást gyakorolhatnak a kibocsátásra, foglalkoztatásra és inflációra.

 

Árfolyamrendszerek, Hume négyágú aranyáramlási mechanizmusa:

Fő árfolyamrendszerek:

·       Aranystandard: az országok az arany egy adott súlymennyiségében kifejezve határozzák meg a valutájukat, azután pedig arannyal vásárolnak és eladnak nemzetközi fizetéseik egyensúlyba hozása érdekében.

·       Tiszta lebegő valutaárfolyam: napról napra ingadoznak a piaci kereslet-kínálatnak megfelelően.

·       Irányított lebegésű árfolyamrendszer: olyan keverék, amelyben egyes valuták szabadon lebegnek, mások pedig dollárhoz vannak kötve, vagy együtt lebegnek.

 

Hume négyágú aranyáramlási mechanizmusa:

Tegyük fel, hogy Amerika túlságosan sokat importál, kezd aranyat veszíteni. Ez csökkenti a pénzkínálatot, ezáltal leszorítja az amerikai árakat és költségeket. Ennek következtében:

1)     Amerika csökkenti az angol és egyéb külföldi javak importját, amelyek relatíve drágábbá válnak.

2)     Mivel a belföldön előállított amerikai javak már kevésbé drágák, nő az amerikai export.

3)     Az angol és az egyéb külföldi export drágábbá vált, úgyhogy csökken az Amerikába exportált javak mennyisége.

4)     Az angol állampolgárok, a magasabb belföldi árszínvonallal szembesülve, most több alacsony árú amerikai árut importáltak.

Hume négyágú aranyáramlási mechanizmusának eredményeképpen javul az aranyat veszítő ország fizetési mérlege, az aranyat szerző országé pedig romlik. A nemzetközi kereskedelem és fizetések egyensúlya végül is új relatív árak mellett áll helyre, amelyek nettó aranyáramlás nélkül tartják egyensúlyban a kereskedelmet és a nemzetközi kölcsönzéseket. Ez az egyensúly stabil, és nem igényel vámokat vagy egyéb kormányzati beavatkozást.

 

Vásárlóerő-paritás elmélete:

A lebegő árfolyamok rendszerében alapvetően a „vásárlóerő-paritás”, vagyis a két ország közötti relatív árak határozzák meg igen hosszú távon azt az átlagszintet, amely körül az árfolyam lebeg. Ha az ország árai a tízszeresükre emelkednek, akkor az ország valutájának az árfolyama valószínűleg a korábbi szintjének az egytizedére értékelődik le.

 

Fix és lebegő árfolyamok:

Lebegő árfolyamok: az árfolyamok egyszerűen a piaci kínálat és kereslet hatására mozogna. Rugalmas árfolyam.

Fix árfolyamok: a kormányzatok kihirdetnek ez árfolyamot, amelyben valutájukat átváltják más országok valutáira. Rögzített árfolyam.

 

Nyitott gazdaságok makroökonómiája:

A külkereskedelmen keresztül érvényesülő kölcsönhatások befolyásolják az általános kibocsátást és foglalkoztatottságot.

Az árfolyam befolyásolja a makroökonómiai tevékenységet is. Ha egy ország valutája felértékelődik, akkor ez visszafogja az exportja iránti keresletet, és növeli az importját, a nettó export visszaesése csökkenti a hazai termelést és foglalkoztatottságot.

A monetáris politika a külkereskedelmen keresztül is érvényesülhet. Ha egy ország megszorítja a monetáris politikáját, akkor ez növeli a belföldi kamatlábakat. Mivel így tőke áramlik be az országba, az ország valutája felértékelődik, csökkentve a reál nettó exportot és a GNP-t.

 

Külkereskedelem multiplikátor:

Az export növeli a belföldi kibocsátást és jövedelmet, de a multiplikátort ebben az esetben csökkenti az indukált import. A belföldi gazdaságpolitika tehát túlcsordul a külkereskedelem területére, és a külkereskedelmet befolyásoló tényezők belejátszanak az ország kibocsátási és foglalkoztatási szintjének meghatározódásába.

 

Valuta túl- és alulértékeltség hatásai:

Ha korábban teljes foglalkoztatottság állt fenn, akkor az exporttermelésben (és az olcsó import által kiszorított belföldi termelésben) bekövetkező veszteség a foglalkoztatottság és a reál GNP többszörös csökkenését vonja maga után.

Ha korábban bizonyos pangás volt tapasztalható, és a valuta alulértékeltté vált, ezzel többlet GNP és foglalkoztatottság jár. Ha korábban teljes foglalkoztatottság érvényesült, akkor túlfoglalkoztatottság fenyeget és emelkedő infláció.

 

Valutakonvertibilitás:

Egy valuta konvertibilis, ha könnyen átváltható más ország valutájára.

 

 

 

 

 

Makroökonómia 24. tétel

 

A nemzetközi pénzügyi intézmények kiépítése a második világháború után. Bretton Woods-i árfolyamrendszer. IMF. Világbank.

 

A nemzetközi pénzügyi intézmények kiépítése a második világháború után:

Az 1940-es évek 4 fő gazdasági intézménye:

•        Marshall-terv (az USA 20 milliárd dolláros térítésmentes segélye és kölcsöne Nyugat-Európának).

•        Bretton Woods-i árfolyamrendszer

•        Nemzetközi Valutaalap

•        Világbank

 

Bretton Woods-i árfolyamrendszer:

Alapvető cél, hogy biztosítsák az aranystandard előnyeit annak hátrányai nélkül.

Lényegi elemei a rögzített árfolyamok: az egyik valutának valamely másik valutához viszonyított ára nem változott, állandó maradt. Minden árfolyamot aranyban kifejezve határoztak meg, ez rögzítette lényegében a valuták egymáshoz viszonyított árfolyamát. Ezért ezt aranyalapú rendszernek is nevezték.

Az egyes valuták árfolyamát nemcsak aranyban, hanem USD-ban is megadták. Így nagyon gyakran arany-dollár rendszerként is emlegetik.

A rögzített árfolyamok azonban kiigazíthatóak voltak. Az 1970-es évek elejéig korábban sohasem tapasztalt magas gazdasági növekedési ráták voltak a jellemzőek. A pénztőke egyre inkább átfogta az egész világgazdaságot. Azonban a világ kulcsvalutája, az USD meggyengült. Ennek hátterében elsődlegesen az USA fizetési mérlegének deficitje állt.

E két tényező együttes hatásának lett az eredménye, hogy az 1970-es évekre a világgazdaságban már nem voltak fenntarthatók a rögzített árfolyamok.

1971-ben összeomlik a Bretton Woods-i rögzített árfolyamrendszer. Ezt az ún. lebegő árfolyamok rendszere váltotta fel.

 

IMF:

1945-ben hozták létre. Legfontosabb feladata a világ pénzügyi rendszerének felügyelete, rövid- és középlejáratú hitelek nyújtása azon tagországok számára, amelyek fizetési nehézségekkel küzdenek.

Az IMF által nyújtott hitelek feltételes hitelek, mert a szervezet kizárólag akkor nyújt hitelt az eladósodott országoknak, ha azok gazdasági rendszerük átalakításánál követik az IMF előírásait, illetve eleget tesznek az IMF feltételeinek.

Az utóbbi években az IMF hitelezési politikáját egyre több kritika éri. A ,,világ csendőrének" nevezett szervezet.

 

Világbank:

A Nemzetközi Valutaalap ,,testvérintézményének" is tekintik. Teljes neve: Újjáépítési és Fejlesztési Bank.

Legfőbb célja az alacsony és közepes jövedelmű országok gazdasági fejlődésének elősegítése. Ennek érdekében olyan hosszú lejáratú hiteleket nyújt, amelyek révén az illető országok konkrét fejlesztési beruházásokat tudnak megvalósítani. Ezek „célhitelek”.

 

 

 

(x)

 

 

 

 

 

**